Még Debrecen fideszes polgármesterének sem tetszik a kormány rendelete

A veszélyhelyzeti kormányrendelet visszavonását kéri a kormánytól Debrecen polgármestere.

Papp László (Fidesz-KDNP) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, elfogadhatatlan, hogy olyan szabályozás legyen érvényben, amely lehetővé teszi a kormányhivatalok számára, hogy a környezetszennyező cégekkel szemben ne bírságot szabjanak ki, ne a bezárás szankciója fenyegesse a szabályok megszegőit, hanem szerződést kössenek velük, amelyben a szennyező vállalja, hogy egy bizonyos határidőn belül megszünteti a jogsértést.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A debreceni polgármester annak a meggyőződésének adott hangot, hogy környezetvédelmi kérdésekben az állami szervekbe vetett közbizalom alapja a következetes és szigorú hatósági fellépés.

Így születhetett meg Debrecenben az ország legszigorúbb, az európai uniós előírásokon is messze túlmutató környezetvédelmi engedélye a CATL akkumulátor üzeme kapcsán - írta.

Papp László emlékeztetett rá: néhány héttel ezelőtt született egy jogszabály, amely lehetővé tette, hogy a szabályt szegők környezetvédelmi szerződést kössenek a kormányhivatalokkal. Majd ígéret született arra, hogy módosítják a rendeletet úgy, hogy csak működő kohászati üzemekre vonatkozzon.

A szavakat tetteknek kell követni - tette hozzá a polgármester, aki közleményében felkérte "Magyarország Kormányát, hogy vonja vissza az érintett rendeletet".

"Fontosnak tartom a Dunaferr megmentését célzó törekvést, de ez nem járhat együtt azzal, hogy bárki kibúvót találjon a környezetvédelmi szabályok alól. Különösen nem vonatkozhat semmilyen könnyítés az akkumulátorgyárakra" - fogalmazott Papp László, aki szerint olyan szabályozásra van szükség, amely garanciát ad mindenki számára, hogy más vállalatok még elméletben sem élhetnek vissza a jogszabály adta lehetőséggel.

"Debrecen polgárainak biztonsága nem szerződés kérdése. Ez megkerülhetetlen kötelességünk" -zárta sorait Papp László.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság