Megállapodást kötött a Semmelweis Egyetem és a szombathelyi Markusovszky kórház

A szombathelyi intézményen kívül több mint 30 egészségyügyi ellátórendszerrel kötött megállapodást az egyetem, ami az országban elsőként indít kutatói-rezidensi programot.

Az országban elsőként a Semmelweis Egyetemen indul el az a hibrid rezidensi-kutatói program, amely a hazai egészségügyi ellátórendszer több mint 30 szereplőjével megkötött stratégiai együttműködési megállapodásnak köszönhetően egyszerre erősíti az orvosi-kutatói utánpótlást, és emeli a betegellátás színvonalát.

A hétfői ceremónián a Semmelweis Egyetem részéről dr. Merkely Béla rektor, míg a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház részéről dr. Király István orvosigazgató írta alá a megállapodást.

Az újonnan kialakított hibrid rezidensi-kutatói program keretében az ország legkülönbözőbb pontjain dolgozó rezidensek részt vehetnek a Semmelweis Egyetem PhD-képzésében úgy, hogy a jogszabályok által lehetővé tett részmunkaidős foglalkoztatásnak köszönhetően össze tudják hangolni a klinikai és a tudományos munkájukat.

A legkiválóbb doktori hallgatók és rezidensek pedig felvételt nyerhetnek majd az idén immár negyedik alkalommal meghirdetett a Harvard Medical School klinikai kutatásokra fókuszáló 9 hónapos posztgraduális kurzusára is - tájékoztatott weboldalán a szombathelyi Markusvoszky kórház.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Egészségügy