Megérkezett a Berzsenyi térre szombathely adventi koszorúja

Az adventi koszorú gyertyáinak meggyújtására ökumenikus szertartás és ünnepi liturgia keretében szombatonként 16:30-kor kerül sor.

Csütörtök reggel érkezett meg a Berzsenyi térre a város adventi koszorúja, amit a szombathelyi Herman Ottó iskola diákjai díszítettek fel, melynek alapját mintegy 4-5 mázsa fenyő adja, amihez egy tonna mennyiségű alapanyagra volt szükség - írja Szombathely város Facebook-oldala.

Mint írják, a koszorú 4 gyertyáját a korábbi évekhez hasonlóan idén is Ávár Tibor, Guinness-rekorder gyertyaöntő készítette el.

Az adventi koszorú gyertyáinak meggyújtására ökumenikus szertartás és ünnepi liturgia keretében szombatonként 16:30-kor kerül sor: november 29-én, december 6-án, december 13-án és december 20-án.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra