Meghalt Markó Iván

Hetvenöt éves volt a híres táncművész, koreográfus, balettigazgató.

Életének 75. évében meghalt a híres táncművész, koreográfus, balettigazgató – közölte a hírt az Index.  Markó Iván 1967-ben végzett Budapesten az Állami Balett Intézetben, majd a Magyar Állami Operaház tagja, 1970-ben pedig magántáncosa lett. 1972-től 1979-ig a világhírű francia koreográfus, Maurice Béjart Brüsszelben működő társulatának A XX. század balettjének volt vezető szólistája.

Több alkalommal eltáncolta Budapesten is a Béjart-féle Tűzmadár címszerepét, amellyel debütált, 1974-ben pedig a világ tíz legjobb táncosa közé sorolták a nemzetközi kritikusok.

Markó Iván
wikipédia

1979-ben tért vissza Magyarországra és megalakította a Győri Balettet, amelynek 1991-ig volt az igazgatója. 1985-től a Bayreuthi Ünnepi Játékok állandó koreográfusa volt. 1992-ig a jeruzsálemi Rubin Akadémia balettmestere és koreográfusa, 1993-tól Bécsben, Párizsban és Sydneyben volt vendégkoreográfus. 1996-ban hozta létre a Magyar Fesztivál Balettet – írja a portál.

1981-ben megkapta az Érdemes művész díjat, 1983-ban a Kossuth-díjat, 1985-ben a SZOT-díjat. 2005-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett, majd 2007-ben neki ítélték A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. Ebben az évben szülővárosa, Balassagyarmat díszpolgára lett. 2008-ban pedig Prima Primissima díjjal jutalmazták.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra