Meghalt Schlecht Csaba

A Lánchíd Rádió és a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, Simicska Lajos jobbkeze, a Kaya Ibrahim-ügy központi figurája 63 éves volt.

Meghalt Schlecht Csaba, a Lánchíd Rádió és a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője - közölte a Magyar Hang. A cikk szerint stroke-ja után már nem tudott felépülni, csütörtökön hajnalban érte a halál. 63 éves volt.

Schlecht Csaba a Fidesz korai időszakától kezdve a párt holdudvarának egyik meghatározó figurája, Simicska Lajos bizalmasa volt. A kilencvenes években jelentős szerepet vállalt a Fidesz körüli gazdasági birodalom alapjainak lerakásában, Simicska számos céget ruházott át Schlechtre, hogy ő továbbpasszolja azokat egy Kaya Ibrahim nevű török állampolgárnak, ez lett végül a Kaya Ibrahim-ügy, ami miatt csődbűntettel és adócsalással is meggyanúsították Schlechtet.

Miután Simicska szembefordult Orbán Viktorral, Schlecht Csabát nevezte ki a Lánchíd Rádió főszerkesztőjének, majd 2017-től ő lett a Magyar Nemzet főszerkesztője is, végül ő közölte a lap munkatársaival, hogy Simicska nem harcol tovább, és vége a kormánykritikus Nemzetnek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek