Vasárnap hajnalban, 80. életévében elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a magyar jazz ikonikus alakja. Személye összefonódott a hazai jazz fejlődésével és kiteljesedésével, távozása pótolhatatlan veszteség – adta hírül a Magyar Jazz Szövetség.
Szakcsi Lakatos Béla 1943-ban született, a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban tanult, majd a hatvanas évek közepén már saját zenekaraival is bemutatkozott.
1972-től a Rákfogó együttes, majd 1980-tól a Saturnus együttes tagjaként Szakcsi fontos szerepet játszott a fúziós zene hazai terjedésében. A hetvenes évektől tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-zongora szakán.
Koncertjein a jazz és a kortárs improvizációt ötvözte a klasszikus- és kortárs zenére, a népzenére, valamint a jazzre egyaránt reagáló, progresszív előadást hozva létre. Musicaleket írt, 16 albumot adott ki, és számtalan díjban, elismerésben részesült.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!