Megint beszakadt az aszfalt a szombathelyi Körmendi úti "külső" körforgalomban

Nemrég javították, most újból gond van. Ráadásul kamionok és autók százai járnak erre naponta.

Csütörtök reggel írtuk Alig néhány hónappal az átadás után "omladozik" a szombathelyi Szent Quirinus utca 2023. August 10. 07:53 meg, hogy a nemrég átadott Szent Quruinus utcában „omladozik” a járda egy része. Azt is felidéztük, hogy korábban az új körforgalom egy része is beszakadt. De nem ez az egyetlen szombathelyi körforgalom, ahol ilyesmi történt.

Most például a Körmendi út végén található körforgalom esett térdre a járművekkel és az időjárással vívott csatában, néhány napja ugyanis

újból beszakadt az út.

Nyugat.hu

Ami azért is égető probléma, mert a város talán egyik legforgalmasabb részéről van szó.

Ezen a körforgalmon keresztül közlekednek például a Körmendre, Petőfi-telepre és Újperint felé tartó autósok, és akkor a gigantikus kamionforgalomról még nem is beszéltünk.

Kollégánk tapasztalatai szerint az út egy része már korábban is beszakadt, ezt néhány hete javították, de úgy látszik, csak eddig bírta.

Nyugat.hu

Az ügyben kerestük a Magyar Közutat is. Azt írták, "a 86-os főút nagymértékű tehergépjármű forgalmának és az elmúlt hetek rendkívül csapadékos időjárásának következményeként folyamatosan alakulnak ki deformációk, kátyúk, padka- és burkolathibák a körforgalomban".

Ezeket hidegaszfaltos technológiával folyamatosan javítják. Azt is megtudtuk, az említett szakaszt augusztus 31-ig javítják a Közút munkatársai.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet