20 éves jubileumot ünnepelt tavaly a szentgotthárdi zenekar, a Zaporozsec . A "Most jön a legjobb rész" névre keresztelt 2025-ös turné rengeteg élményt és meglepetést hozott a srácok és a közönség számára is. Emlékezetes koncerteket, vendégelőadókat és termékeny stúdiószezont. Az elmúlt évben megjelent 4 új dal és dupla teltházas szülinapi koncerttel ünnepeltek, az A38 Hajón. Az októberi bulin Kapu Tibor űrhajós személyesen köszöntötte fel a zenekart és meghallgatta a zenekar egyik legismertebb úrhajós dalát, a Neil Armstrong pikáns legendáját feldolgozó Mr. Gorskyt.
Azonban a zenekar számára a jeles évforduló változásokat is hozott. Pár héttel ezelőtt, a Magyar Kultúra Napján Szentgotthárd városától kapott elismerést a zenekar. A helyi kultúráért végzett munkájukért adományozott díj átvételekor beszéltek először hivatalosan arról, hogy 20 év után elválnak a Zaporozsecet alapító tagok útjai.
A díjátadón Varga Bence és Balaton Gergely mellett még Hoffmann Máté és Papp Dávid, az egykori alapító tagok is részt vettek. A közönség viszont már korábban is észrevehette, hogy előbb Papp Dávid aztán Hoffmann Máté szereplései is elmaradtak az év végi koncerteken.
Az új Zaporozsec dalnak mégis a búcsúzás a témája. Az Itt vagyok című szám a zenekar átalakulásáról, a belső vívódásról és az egyedül megtett első bizonytalan lépésekről szól. A videóklip is Szentgotthárdon készült, felidézve a zenekar történetének legszebb pillanatait.
A srácok azt ígérik, hogy a koncertjeik hangulatán ez a változás nem fog érződni, sőt talán még erősebb jelenléttel tudnak a közönségükkel kapcsolódni. A műsorukban továbbra is ott lesznek a legnépszerűbb slágereik, mint az Azon az éjszakán, a közönség szavaiból született Fonogram díjas L'amour Toujours vagy például a Te vagy egyedül és természetesen a legújabb dalokat is folyamatosan beépítik a repertoárjukba.
Február 19-én jelent meg a 2026-os turné címadó dala, az Itt vagyok. A klip Szentgotthárdon készült. A zenekar története ezen a helyen indult és úgy érezték, hogy Hoffmann Máté és Papp Dávid kiszállását itt is zárják le. A forgatáson részt vettek a régi tagok és az újak is.
Az Itt vagyok című dal az elválás nehéz érzelmeit, elveszettség gondolatát dolgozza fel és belátást enged az újrakezdés bizonytalan lépéseibe, amit kicsit még együtt tettek meg a fiúk, de a zenekar további története már új utakon halad tovább. A Zaporozsec új felállásában Varga Bence és Balaton Gergely mellett Prekker Jánossal és Kiss Dániellel találkozhat a közönség.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!