„Ha már filmet csinálunk, akkor abban én nem akarok látszódni. Nagyon sokszor érzem magam tehetetlennek, de ez alól egyetlen dolog szabadít fel, az a zene. (…) Nekem nem volt más opció az életben, csak az, hogy ez befusson” – hangzik el a film rövid előzetesében, melyre a Telex hívta fel a figyelmet. A mondatot Baukó Attila, azaz Azahriah mondja, ennél több azonban nem igazán derül ki az előzetesből.
A teasert Azahriah menedzsmentje tette ki, nyilván az érdeklődést fentartandó a film iránt, melyről csak áprilisban derült ki, hogy egyáltalán lesz. Azt azonban azóta sem tudni, hogy miről fog szólni a Mi vagyunk Azahriah, mindenesetre a tervek szerint november 28-án kerül a mozikba, bár az előzetes csak novembert említ. A lap még megjegyzi, hogy a film forgalmazója a Színfolt Film, a műfaja zenés film, rendezője Mazzag Izabella, operatőre Polhodzik Ádám, forgatókönyvírója Előd Máté.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!