Jézus reinkarnációjának adta ki magát egy férfi Zala megyében. A 69 éves, teskándi T. Miklós évtizedeken át vakította el áldozatait, igazi szektát épített maga köré, sokaktól pénzt csalt ki, a fiatal lányokat pedig rávette, hogy lefeküdjenek vele. Három éve lebukott, szabadlábon védekezik, de hamarosan bíróság elé állítják – írtuk
Jézus zalai reinkarnációjának adta ki magát, bíróság elé áll 2022. December 07. 13:57 még 2022 decemberében.
A márciusi eredménytelen előkészítő ülés után április 19-én tartotta a Zalaegerszegi Járásbíróság az első tárgyalási napot a magát „gyógyító és lelket mentő mesternek” feltüntető férfi ügyében – derül ki a Zalaegerszegi Törvényszék lapunkhoz is eljuttatott közleményéből.
Mint írják, az ügyben a bíróság zárt tárgyalást rendelt el. Ez történhet hivatalból vagy indítványra, az ügyészség, a vádlott, a sértett, illetve az egyéb érdekeltek kezdeményezése nyomán. Ilyen esetekben a bíróság a nyilvánosságot az egész tárgyalásról vagy annak egy részéről indokolt határozattal kizárhatja. Zárt tárgyalást rendelhet el erkölcsi okból, különleges bánásmódot igénylő személy védelme, illetve minősített vagy egyéb védett adat miatt.
Ebben az ügyben a védő a vádlott, míg az ügyészség a tanúk személyiségi jogainak védelme érdekében nyújtott be zárt tárgyalás tartására irányuló indítványt. Ezek közül a bíróság az utóbbit találta megalapozottnak, ugyanis több tanúként kihallgatott személy vallomása is tartalmaz érzékeny adatokat.
A büntetőügy sértettjei, tanúi emberi méltóságának és személyiségi jogainak védelméhez fűződő érdek a bíróság álláspontja szerint jelen ügyben meghaladja az eljárás nyilvánosságához, mint a büntetőeljárás garanciális követelményéhez fűződő közérdeket. Ezért a nyilvánosságot erkölcsi okból kizárta.
T. Miklós azt állította, gyógyító ereje van, képes megszabadítani híveit betegségeiktől, problémáiktól. Többnyire csoportos foglalkozásokat tartott, de voltak olyan „betegei, tanítványai” is, akiket személyesen fogadott.
„Naponta közel negyvenen jártak a gyógyító szertartásaira, aminek a végén nyolcezret fizettek a betegek, akik számlát sosem kaptak. A botrány akkor robbant ki, amikor kiderült, nemcsak a pénzekkel trükközött, de a befolyásolható lányokat az ágyába vihette” – mondta korábban a Blikknek
Jézus zalai reinkarnációjának adta ki magát, bíróság elé áll 2022. December 07. 13:57 a férfi egyik, névtelenséget kérő áldozata.
Teskánd polgármestere azt mondta a lapnak, a falut nagyon megosztotta a botrány, sokan megharagudtak a szemfényvesztőre, de vannak olyanok is, akik szerint a férfi soha nem kényszerített senkit semmire. Sőt, néhány helybéli a botrány kirobbanása után teleplakátolta a falut a férfi fotójával, a plakátra azt írták: „Ő a valódi Jézus Krisztus! Ne bántsátok!”
(Címlapképünk illusztráció.)