A Kozma Szerszám-Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia felnőtt csapata hétfőn kezdte meg felkészülését a 2016/17-es szezonra. A lányok futással és konditermi edzésekkel, napi két alkalommal készülnek a másodosztályban való szereplésre.
A következő héten a délutáni edzéseken már a labda is előkerül, azt követően pedig két felkészülési tornán is részt vesz Bölöni Roland együttese. Először egy nyolccsapatos versenyre utaznak a lányok augusztus 20-21-én Orosházára, ahol erős, a keleti-csoportban szereplő, szintén NBI/B-s ellenfelekkel csapnak össze, majd hazai pályán, augusztus 27-28-án egy négycsapatos tornán lépnek pályára.