Még októberben számoltunk be Fogorvosi ügyelet nélkül maradnak a körmendiek hétvégenként - Szombathely nem vállalja őket 2024. October 06. 16:38 arról, hogy a körmendiek hétvégi fogorvosi ügyelet nélkül maradtak, ugyanis Szombathely nem tudta befogadni őket. A városban ráadásul a három felnőtt fogorvosi körzetből az egyikben jelenleg nem is dolgozik fogorvos.
Kíváncsiak voltunk, hogy mi a helyzet a többi Vas megyei várossal, ezért megnéztük, hol, hány fogorvos fogad betegeket és mely napokon rendelnek. Az adatok a városok weboldalairól származnak, a kisebb városok esetében az orvosok általában a helyi egészségházakban rendelnek, míg vannak olyan települések, ahol úgy tűnik, cégek is felelnek a fogorvosi ellátásért.
Van, ahol hat, van ahol csak egy fogorvos dolgozik
Nyilván senkit sem fog meglepni, hogy a legtöbb fogorvosi körzet a megyeszékhelyen található, szám szerint összesen hat, plusz hétvégén is működik ügyelet, amihez még további harminc település is tartozik.
Körmend helyzetéről már beszámoltunk korábban, és mint fentebb is említettük, a három felnőtt fogorvosi körzetből egynek nincs saját fogorvosa. A város mellett ezekhez a körzetekhez tartozik még ráadásul Egyházashollós, Kemestaródfa, Magyarnádalja, Magyarszecsőd, Molnaszecsőd, Pinkamindszent, Vasalja, Döröske, Döbörhegy, Szarvaskend, Nagymizdó és Halastó is.
Sárváron szintén három körzetre osztva történik az ellátás; és ide tartozik még Sótony, Nyőgér, Bejcgyertyános, Gérce, Jákfa, Ölbő, Rábapaty, Bögöt, Csénye, Porpác, Sitke és Vásárosmiske is.
Vasváron egy fogorvos rendel, a városhoz tartozik Alsóújlak és Rábahídvég is. Hasonló cipőben jár Bük, amelyhez Bő, Lócs és Iklanberény is tartozik.
Celldömölkön három, míg Kőszegen és Szentgotthárdon kettő-kettő fogorvos rendel. Csepreg, Répcelak, Jánosháza és Őriszentpéter pedig azok a városok, ahol csak egy fogorvos dolgozik.
Szinte minden városban hétfőtől péntekig érhető el fogorvosi ellátás, a legtöbb városban iskolafogászat is működik bizonyos napokon.
Fontos még megemlíteni, hogy a városok mellett vannak olyan községek is, melyek saját fogorvosokkal rendelkeznek, ilyen például Csákánydoroszló, Csörötnek vagy Egyházasrádóc.
A hétvégi ellátás helyzete viszont a legtöbb településen kétséges. Mint írtuk, Szombathelyhez tartozik még harminc település, melyek számára ellátást nyújtanak, a többi város oldalán viszont nem találtunk semmit a hétvégi ügyeletről. A megyeszékhelyen hétvégente, valamint a munkaszüneti napokon 8 és 14 óra között van ügyelet. Viszont Vas megyében 216 település található, ha ezt a 31-et kivonjuk, akkor is marad 185.
Acsád, Balogunyom, Bozzai, Bucsu, Csempeszkopács, Dozmat, Felsőcsatár, Gyanógeregye, Horvátlövő, Ják, Kisunyom, Narda, Nemesbőd, Nemeskolta, Meszlen, Pornóapáti, Rábatöttös, Rum, Salköveskút, Sorkifalud, Sorkikápolna, Sorokpolány, Söpte, Szentpéterfa, Tanakajd, Táplánszentkereszt, Torony, Vasasszonyfa, Vaskeresztes, Vassurány, Vasszécseny, Vasszilvágy, Vép, Vát, Zsennye. Forrás: szombathelypont.hu
Mit mondanak a városvezetők?
Mivel nem voltunk megelégedve a weboldalakon található információkkal, megkerestük a vasi városok önkormányzatait is azzal a kérdéssel, hogy hogyan oldják meg a hétvégi fogorvosi ellátást.
Sárvárról Kondora István polgármester küldött levelet. Ebből kiderült, hogy a városban három fogszakorvos látja el három körzetben a feladatot, de hétvégén nem működik ügyelet. Körmendhez hasonlóan ők is próbáltak csatlakozni a Szombathelyi ellátáshoz, de erre nekik sem volt lehetőségük.
Básthy Béla kőszegi polgármester azt írta lapunknak, hogy a városban nincs hétvégén ügyelet és a betegek a szombathelyi fogorvosi ellátást szokták igénybe venni.
Jánosházáról Dr. Balás Endre jegyzőtől kaptunk választ. E szerint a fogászati praxis betöltött hétköznapokon a városban, viszont az e-mailben az alábbi is szerepel:
"Városunkban jelenleg a hétvégi fogászati sürgősségi eseteket a vármegyeszékhely ügyeleti rendszere kezeli, amely minden Vas vármegyei lakos számára elérhető. A betegek a hétvégi sürgősségi fogászati esetekben a szombathelyi fogászati ügyeletet kereshetik fel."
A levélből nem derül ki, hogy Jánosházának van-e egyezménye Szombathellyel vagy csak a Hippokratészi-esküre alapozzák a dolgot, mint ahogy arról Szabó Barna körmendi polgármester mesélt nekünk egy interjúban Szabó Barna: "Én tízezer körmendi lakos „embere” vagyok" 2024. October 20. 18:56 .