Októberben már pletykáltak a gazdasági lapok arról, hogy a francia Delhaize-csoport kivonul Magyarországról. Ennek a csoportnak a tulajdonában voltak a Match és Profi üzletek. A boltokat a CBA (48 üzletet) és a Coop veszi át (62 üzletet), a boltok többsége vidéki, de van köztük fővárosi is. A CBA a tervek szerint az üzleteket alkalmazottakkal együtt veszi át.
A Fő téri élelmiszerbolt napok óta zárva van, az ünnepi akciók plakátjai még visszaköszönnek a kirakatból, de hogy miért és meddig maradnak csukva az ajtók, az nincs kiírva.
A gazdasági lapokból tudható, hogy a Delhaize-csoportnak körülbelül 200 üzlete volt Magyarországon. Megpróbáltuk kideríteni, hogy ezek közül mennyit zárnak be az eladás után, de egyelőre az ügyben nem tudtunk beszélni egyetlen illetékessel sem.
Szúrópróbaszerűen a tizenhárom szombathelyi Match üzletből egy-kettőbe ellátogattunk. A Váci Mihály utcai boltban azt tudtuk meg, hogy vélhetően a Coop égisze alatt folytatják, az Éhen Gyula téren a logó még Match, a blokkot viszont már a Cooptól kapjuk. Az Ady téri üzleten a Match logókat leragasztották Coop felirattal és szlogennel, a 11-es Huszár úti üzlet sorsa pedig a pletykák szerint egyelőre bizonytalan, hogy bezár-e vagy tovább nyitva marad, azt még nem erősítette meg senki sem.