„Olyan jó, hogy vannak olyan emberek, akik önzetlenül és csendben szebbé teszik az életünket” – mondja ismerősöm, majd elmeséli, hogy amikor a múltkor az oladi erdőben sétált, különös helyszínre bukkant.
Valaki helyben készült madáretetőket akasztott a fákra, néhány méterrel odébb pedig egy padot is ácsolt, amely a magokkal megtöltött etetők irányába néz, így lehet figyelni az ott lakmározó madarakat.
„Ezt meg kell néznünk” – jutunk a következtetésre. Egy kisboltban vásárolunk napraforgómagot és útnak is indulunk. Az Illés Akadémiánál lévő parkolót könnyen megtaláljuk, a piros majd a kék jelzést is.
Ez utóbbin kell kb. fél kilométert haladni, mígnem elérjük az egykori sípálya tetejét, amit az enyészetnek indult zöld felvonóállomás jelez.
Itt viszont elakadunk, így telefonos segítséget kérek ismerősömtől, aki eligazít, és az útmenti nagyobb bucka mögött végül megtaláljuk Szombathely talán legnyugisabb és legfilozofikusabb helyszínét.
A madarak – elsősorban cinkék - vígan nyüzsögnek a környező fákon, de érkezésünkkor elcsendesednek és arrébb húzódnak.
Teszünk az etetőkbe az általunk hozott magokból és csendben várunk, hogy a szárnyasok megszokjanak minket.
Ez a legjobb az egészben. Hogy ezt nem lehet összecsapni, felgyorsítani, átugrani. Csendben kell ülni a kis padon, figyelni és hallgatni az erdőt, közben rájönni arra, hogy ezt a negyedórát, húsz percet nem elveszítjük, hanem megnyerjük.
Miközben mi a cinkéket figyeljük, ők minket. Először a hangjuk jön meg, majd a legbátrabbak, a felderítők megkockáztatják a berepülést. Először csak egy-egy csippentésre érkeznek az etetőbe, majd gyorsan távoznak.
Egyre többen jönnek és egyre hosszabb ideig maradnak, mígnem elkezdünk mocorogni, sugdolózni és fotózni, és akkor kezdődik előlröl az egész.
A végén aztán egészen elnyerjük a bizalmukat, a közelebbi etetőbe ugyan nem nagyon merészkednek, de a távolabbiba már igen, majdnem, mintha ott sem lennénk. Amire nagyon büszkék vagyunk.
Amikor lefelé ballagunk a kéktúra útvonalon, patetikusan arra gondolunk, hogy a madárfigyelés után talán mi is egy kicsivel jobb emberek lettünk.
És hogy az önzetlen, csendben ügyködők is valószínűleg sokkal többen vannak, mint gondolnánk. Elég, ha csak az elkerülő úton hidat ácsoló January 17. 20:17 ismeretlenre, a vasút töltés lila zacskóira January 17. 20:17 vagy a szombathelyi járdarepedésekbe ültetett virágokra January 17. 20:17 gondolunk.
