Megtanítjuk a kamaszlányoknak, hogy mondhatnak nemet

A PATENT Egyesület szexuális felvilágosító és erőszak-megelőző projektje, a Turn Me On – Kapcsolódj be! két év alatt körülbelül ezer diákhoz jutott el. Mivel az iskolákban csak minimális szexuális felvilágosítást tartanak, a projekt célja, hogy valós tudást adjanak a diákoknak erről a témáról, és eloszlassák az erőszakkal kapcsolatos mítoszokat is. A szexuális felvilágosítással szeretnék elérni, hogy a fiúk ne gyakorolják a pornóban látott erőszakos aktusokat, a lányok pedig képessé váljanak ellenállni a rájuk nehezedő nyomásnak.

A fiatalok számára a pornó az első számú felvilágosító eszköz, amiben már általánosak a durva, erőszakos jelenetek, rengeteg a mélytorok és az anális behatolás. A fiatal fiúk nagy része kutatások szerint 9-11 éves korában lát először pornót, a felnőttfilmek hatására pedig irreális elvárások jelennek meg a fiúkkal és a lányokkal szemben. Az iskolákban viszont csak minimális a szexuális felvilágosítás, miközben egy csomó kérdés van a kamaszok fejében, amiről senki sem beszél velük.

Ezt próbálja orvosolni a PATENT Egyesület Turn Me on – Kapcsolódj be! nevű projektje, amelynek keretében tabuk nélkül beszélgetnek iskolásokkal a szexuális kultúráról. Így szeretnék megerősíteni a lányokat abban, hogyan utasíthatják el azokat a nem kívánt aktusokat, amelyek fájdalmat okoznak, vagy undort váltanak ki belőlük. A témáról a projekt két oktatójával, Kardos Bogátával és Sudár Orsolyával beszélgettünk. (A tanárok számára készített kézikönyvet itt lehet letölteni).

Minimális a szexuális felvilágosítás az iskolákban

Mivel az iskolában nem kötelező a szexuális felvilágosítás és a Nemzeti Alaptanterv sem ad használható iránymutatást, intézményenként változik, tartanak-e egyáltalán ilyen foglalkozást, és ott mire térnek ki. A PATENT azért indította útjára a projektet, mert úgy látták, hogy az iskolában nincs elég idő és kapacitás a szexuális felvilágosításra.

Többnyire csak a biológiaórán kerül szóba a téma, több fiatal arról számolt be, hogy ott csupán a nemi betegségekről és a védekezésről beszéltek. A projekten dolgozó munkatársak úgy látták, a tanárok felismerték a projekt szükségességét, mindig nagyon várták őket, azonban az időpont szervezése nem volt könnyű feladat. Nagyon sűrű a diákok órarendje, így a pedagógusoknak nehéz volt lemondani egy-egy kötelező tanóráról, sokan aggódtak, hogyan fogják befejezni a kötelező tananyagot év végéig. A projekt három oktatója Budapesten jutott el órákat tartani, két év alatt hét iskolába látogattak el, és körülbelül ezer 13-19 éves diákot sikerült elérniük. Elsősorban a szexuális kultúrára helyezték a hangsúlyt, így olyan dolgokról beszélgettek, mint a pornó, a szépségkultusz, a szexuális erőszak és a prostitúció – mondta Kardos Bogáta projektvezető.

A fiatal szakemberek igyekeznek közvetlenek lenni a diákokkal, kerülik a frontális helyzeteket, ezért mindig körbe ültetik le a tanulókat. A lányoknak és a fiúknak együtt és külön-külön is szoktak órát tartani, de a beszélgetések nemcsak tanárok és diákok, hanem tanulók között is kialakul,

végre egymással is megvitathatják a témát, végre nem egy felnőtt próbálja nekik osztani az észt

– mondta Sudár Orsolya, a projekt egyik munkatársa. Szerinte számos fiatalban megvan egy egészséges fenntartás a pornóban látottakkal szemben, azonban nincs olyan fórum, ahol ezt megvitathatnák.

A pornó az első számú felvilágosító eszköz

A foglalkozás elején mindig megkérdezik a diákokat, hogy mi jut eszükbe a szex szóról. A válaszokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a pornó az elsődleges felvilágosító eszköz, először a pornófilmekben látottakra asszociálnak, a szerelem általában csak később jön szóba. Ez a feladat azt a célt is szolgálja, hogy a diákok minél inkább feloldódjanak, és már a foglalkozás elején megtapasztalják, hogy rendben van szexszel kapcsolatos szavakat kimondani, és nem kell feszengeni emiatt.

Az úgynevezett szex-jelzőlámpás feladat során kinyomtatott kártyákat használnak, amiken különböző szexuális aktusok olvashatóak, szerepel rajtuk a belső comb csókolgatásától kezdve az orális szexen át a fojtogatás is. A kör közepére egy zöld, egy sárga és egy piros mezőt helyeznek, a diákok pedig eldönthetik, mi hová tartozik, így kiderül, hogy a különböző aktusokra hogyan tekintenek a résztvevők. A projekt munkatársai úgy látták, hogy több megalázó és erőszakos jelenet, mint például az anális szex és a kikötözés a pornófilmek miatt kerül elfogadottabb kategóriába. Ezek az aktusok a pornófilmekben már teljesen általános kategóriába tartoznak. A BDSM (kötözés-fegyelmezés, dominancia, szadomazo) már bekerült a videoklipekbe és a filmvászonra is, a kamaszok pedig sokszor azt akarják csinálni, amit a médiában látnak. A projekt egyik célja demisztifikálni a média által erotizált és normalizált erőszakos aktusokkal való találkozást, fontos, hogy a fiatalok valós tudást szerezzenek róla.

Pixabay.com

Egy csomó kérdés van a kamaszok fejében

A későbbiekben arról beszélgetnek, van-e olyan, ami a saját igényeik ellenére is felkerült a zöld lámpára. A feladat célja, hogy a diákok reflektálhassanak arra, hogy mennyire befolyásolja őket az, amit a médiában látnak. Sokan gondolkodás nélkül elfogadják az anális szexet, majd egy kis beszélgetés során átgondolják a besorolásokat, és sokszor arra jutnak, hogy ez igazából már egy durvább aktusnak számít, és számukra nem nyújt élvezetet. A fiatal kamaszoknak pedig még nincs saját tapasztalatuk szex terén, ők tényleg csak az alapján döntenek, amit valahol korábban láttak.

Az a célunk, hogy ezekről a dolgokról beszélgetést nyissunk, nem hibáztatjuk őket, nem akarjuk, hogy valaki amiatt érezze magát rosszul, mert valamit a zöld vagy sárga mezőbe pakol

– mondta Kardos Bogáta.

Sokszor a beszélgetés során maguktól is megkérdőjeleznek dolgokat, egy csomó kérdés van a fiatalok fejében, de ezt nem tudják hol feltenni. Gyakran felmerül a lányok részéről, hogy el kell-e fogadniuk, amit a pornóban a férfiak csinálnak a nőkkel, ami gyakorlatilag kimeríti nők elleni erőszak kategóriáját.

A lányokat megerősítjük abban, hogy mondhatnak nemet, joguk van meghúzni a saját határaikat, sokan a beszélgetések során jönnek arra rá, hogy nem mindent muszáj csinálni az ágyban. Kevés terük van arra, hogy ők mit akarnak, a kérdéseik is arra irányulnak, hogy a fiúk miért akarják, miért így akarják, annyira erről szól a szexuális kultúra

– mondta Sudár Orsolya.

A fiúk sokszor arra kérdeznek rá, hogy a lányok miért tűrik el, hogy erőszakosan bánjanak velük, tehát a felelősséget inkább a lányokra tolják.

A fiúk nagyon sokszor örülnek annak, amikor megerősítjük őket abban, hogy nem kell a lányokat leszorítani ahhoz, hogy orgazmusuk legyen. A foglalkozások egyik legfőbb mondanivalója, hogy okés nem egyetérteni azzal, amit a médiában látnak

– teszi hozzá Kardos Bogáta.

A macsó mítosz már nagyon fiatal fiúknál is fellelhető, azok is izgulnak a teljesítményükön, akiknek még nincs saját szexuális tapasztalatuk. Nagyon félnek attól, vajon megfelelő méretű-e a péniszük, hogy mi a megfelelő életkor a szüzességük elvesztésére, és hány éves kor után ciki, ha még nem veszítették el. Attól is rettegnek, hogy nem lesz elég jó a teljesítményük, nem lesznek elég erősek.

Nem kell úgy kinézni, mint az Instagram-sztárok

A könyvben és a foglalkozásokon a szépségmítosz témáját is érintik, amivel előbb-utóbb az iskolákban is muszáj lesz külön foglalkozni, ez azonban nehéz terület, mert a pedagógusok jó része nem igazán ismerős a közösségi médiában.

Pedig fel kell hívni a gyerekek figyelmét, hogy az, amit az Instagramon és a reklámokban látnak, nem a valóság, a testük nem egy tárgy, és 14 évesen nem kell az olajozott testükről fotót feltölteni a közösségi médiába

– mondta Kardos.

Nem az ő hibájuk, hogy úgy gondolják, így kell kinézni, ők csak annak az erős társadalmi nyomásnak próbálnak megfelelni, ami szerint nőként a külsejük az egyik elsődleges értékük a társadalomban.

A tanárok külön kérték az oktatókat, térjenek ki az alkohol problémájára, hogy a gyerekek megértsék: a nemi erőszak akkor is nemi erőszak, ha a lány ittas állapotban van.

Az oktatók szerint a prostitúcióról érdemes már fiatal korban beszélni, már a kisgyerekek is tudják, hogy

ezeket a nőket lehet vásárolni, ezek a nők kint állnak az út szélén melltartóban. A prostitúció árucikké teszi a szexet, hiszen férfiak használnak nőket a saját szexuális vágyuk kielégítésre, mindez pedig nagy hatással van arra, hogy mit gondolnak a nők és a férfiak szerepéről a szexben

– fűzte hozzá Kardos Bogáta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet