2017 és 2019 között egyébként 26,5 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtottak végre, ez a szám 2020-ban közel 7 milliárd forinttal egészül ki. Tavaly januárban 7,5 milliárd forintos béremelést jelentett be a lánc 2019-re.
A Spar biztosítja a hűségprogramot is, így megmarad a SZÉP-kártya. A juttatás mértéke változatlan, a vállalatnál eltöltött évek számától függően évi minimum 40, maximum 100 ezer forint.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!