A megyei közgyűlés február 29-ei ülésén mondta ki a kezében maradt utolsó intézmény (a Mesebolt Bábszínházat, valamint a Savaria Szimfonikus Zenekart addigra már átpasszolták Szombathelynek), a vasi sportigazgatóság halálos ítéletét. Ledőlt az utolsó bástya: megszűnt a sportigazgatóság 2012. February 29. 15:57 Mint akkor kiderült: a megyei önkormányzatok nem kalkulálhattak mínuszos költségvetéssel, s mivel a vasi közgyűlés többletforrásokat nem tudott biztosítani az intézmény működtetésére, így meg kellett szüntetnie a 2012-re az országban egyedüliként életben maradt sportigazgatóságot. A megye ezzel egyrészt körülbelül 35 millió forintot spórolt meg, másrészt fel tudta mutatni a központilag elvárt nullszaldós büdzsét.
Három iroda jelenti a mindent?
A februári ülésen Kovács Ferenc elnök ígéretet tett arra, hogy a helyi sportszövetségek munkáját a megyei testület a továbbiakban is segíti majd. Hogyan pontosan miként, arról ma délután, a szakszövetségek közgyűlését követően tájékoztatták a média (egyébként gyér számú) képviselőit. Gadányi Károly, a Vas Megyei Sportági Szakszövetségek Tanácsának elnöke bevezetőként azt ecsetelte, hogy az általa vezetett hatfős tanács a Vasban működő 34 szakszövetséget segíti. Elmondása szerint a hatékony munkában korábban sokszor zavart okozott, hogy az adminisztratív hátteret a sportigazgatóság szakemberei biztosították számukra. Majd bejelentette: mostantól a megyeháza lesz a vasi sportélet központja, ahol három irodát kapnak a szakszövetségek…
A folytatásban Marton Ferenc megyei alelnök a részleteket ismertette. A vasi önkormányzat tehát a megyeháza épületében a fűtés, a villany és az Internet mellett három helyiséget ingyenesen bocsát a szakszövetségek rendelkezésére. A címerteremben pedig szintén térítés nélkül tarthatnak konferenciákat és egyéb tanácskozásokat a sportemberek. Már megvannak az arra vonatkozó elképzelések is, hogy az új nevén a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Vas Megyei Igazgatóságaként emlegetett szervezet hol kaphatna helyet, ám mivel a vasi szövetség költségvetési és minden egyéb szempontból az MLSZ égisze alá tartozik, így ők még hezitálnak: a megyeházára költöznek-e, vagy éppen máshová.
Marton elmondása szerint a szakszövetségek munkáját ketten segítik majd: egy úgynevezett operatív munkatárs, aki elsősorban a levelezéseket bonyolítja, illetve egy könyvelési és pénztárosi feladatokat végző alkalmazott. Az alelnök később arról is beszélt, hogy jó döntés volt meghagyni a sportági szakszövetségek tanácsát, mert a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) rajtuk keresztül jelentkezett, és hívta fel a vasiak figyelmét egy pályázati lehetőségre.
A MOB 150 milliós mentőövet hajít a fuldoklóknak
A MOB ugyanis 150 millió forint keretösszegben (jövőre állítólag legalább 400 millióra van igény), pályázat útján igyekszik segíteni a már évek óta súlyos problémákkal küzdő megyei sporthivatalokon. Érdekességként megemlíthető, hogy az olimpiai bizottság honlapja szerint a megyei sportági szakszövetségek az utolsó támogatott évben (2011-ben) mindössze 129 millió forint megyei támogatást kaptak, és ehhez saját bevételeikkel mintegy 300 milliót tudtak hozzátenni. Korábban egyébként felvetődött, hogy a sportigazgatóságokat a Megyei Intézményfenntartó Központokhoz, vagy a kormányhivatalokhoz integrálnák, ám ezek 2012-es költségvetésében erről már nem rendelkeztek.
A Marton által említett pályázaton a vasi sportszövetségek egyébként 7,5 millió forintot nyerhetnek. A sikerre ráadásul nagy esély van, mert maga a MOB kérte fel a pályázatra a vasi szakszövetségi tanácsot.
Azon persze lehet vitatkozni, hogy a 7,5 millió forint sok, vagy kevés, de indulásnak mindenképpen jó összeg, melyből versenyeztetésre is tudnak forrásokat fordítani a szakszövetségek
, vélekedett az alelnök. Rákérdeztünk, hogyan és mely sportágak között osztják majd szét a pénzt? Gadányi erre reagálva hangsúlyozta: a pályázati forrásból nem részesülhetnek az úgynevezett látványsportágak (futball, kosárlabda, kézilabda, vízilabda, jégkorong), valamint a komoly problémákkal küszködő diáksport sem.A pénzt egyébként főleg versenyeztetésre szánják, és összesen 15 szakszövetség között osztják szét, 300-400 ezres tételekben. Marton hozzátette: a nagyobb szövetségek, mint például az atlétika, valamivel komolyabb támogatásra számíthatnak. Nagy Gábor, a megyei közgyűlés sporttanácsnoka arra is kitért, hogy a pályázat összeállítására nem volt sok idejük, hiszen a MOB május 18-án már össze is ült, és kiértékelte a beérkezett anyagokat. Az eredményről a vasiak egyelőre nem kaptak tájékoztatást, de biztosak a sikeres végkifejletben.
A tájékoztató végén újságírói kérdésre szót kapott Vargyas Csaba, a megyei atlétikai szövetség elnöke is, aki szerint komoly gondot jelent, hogy a pályahasználatukra vonatkozó, rosszul megkötött szerződés értelmében évente majdnem 400 ezer forintot kell kifizetniük csak azért, hogy versenyezhessenek az adott területen. Ettől függetlenül nemrég előfordult olyan eset, hogy az atlétikai szövetség pénzéből valósult meg egy diáksport-rendezvény. Vargyas szerint az országos szövetségektől már jó ideje nem lehet segítségre számítani, a megyei testület pedig legfeljebb az éves tagdíjak 50 százalékával kalkulálhat, ami Vasban körülbelül 100 ezer forintot jelent. A megyei atlétikát jelenleg a támogatók tartják életben, jegyezte meg Vargyas, majd hozzátette a keserű zárszót:
aki nem tud szponzort szerezni, az meg fog halni.