Van egy könyv, amit a Sussex egyetem egykori pszichológiaprofesszora, Stuart Sutherland írt Irracionalitás címmel, és erről is van szó benne: hogy rengeteg ésszerűtlen döntést hozunk az élet során. Az egyik fejezetben azt fejtegeti, hogyan jelenik meg mindez a vállalati szervezet szintjén, például abban, hogy a legfőbb főnök a jó szakembergárda helyett hajlamos inkább olyanokat választani maga köré, akik az ő nézeteit osztják. (Helló, kormányzati politika!) De a legérdekesebb: mivel ezek az emberek meg akarnak felelni, olykor nem riadnak vissza az alkalmazkodás szélsőséges formáitól sem, vagyis még a főnök idióta gondolatait is képesek négyzetre emelni. Sőt, az elismerő vállveregetés érdekében még be is előzik őt a vadabbnál vadabb ötletekkel!
Ennél már csak az az ijesztőbb, amikor valaki nem lojalitásból tesz így, hanem steril meggyőződésből. Amikor beképzeli magának, hogy missziót folytat. Például kiradíroz egy-két rasszt az emberi faj szivárványából. Vagy a sarló és kalapács nevében börtönbe zárat pár akadékoskodó értelmiségit. Esetleg a magyarság nevében, miközben magyarul egy rendes összetett mondatot nem képes leírni, egy pávián szintjén huhogja ki magából a veretes hülyeséget az árpádsávos zászló alatt. Vagy kulturális döntéshozóként úgy gondolja , hogy akit nem a nemzeti érzület vezérel, netán kritikai hangot üt meg műveiben, annak nincs helye az ország művészetében.
A Magyar Művészeti Akadémia trónján csücsülő Fekete György, aki a fentebb linkelt videóban fütyül a demokráciára, egyre kínosabb jelenség saját körein belül is: az szervezetből az elmúlt hetekben-hónapokban sorra léptek ki a vele azonosulni képtelen művészek, a múlt héten pedig meglepő fordulat állt be az ügyben, a Népszabadság értesülése szerint már le is mondatnák posztjáról a fél éves kora óta apródfrizurát hordó kritikaellenes református belsőépítészt, aki szerint minden őt ért támadásért a balliberálisok felelősek.
Ja, és ha valaki bátorkodik rákérdezni nála, hogy mi a helyzet a lemondással, akkor mit válaszol? Hát persze hogy semmit, cserébe viszont egy szcientológusnál is rutinosabban sározza be a riportert pár másodperc alatt, megszentségtelenítést emlegetve. A különbség az, hogy a szcientológusok hosszan tanulják ezt a technikát, Fekete viszont kisujjból kirázza.
Na, és most játsszunk el a gondolattal, hogy mi lenne, ha ez az ember kormányozná az országot. Végülis vezetői pozícióban van, azok között meg olyan könnyen megy az átjárás, mint kés a vajba (persze ez nyilván bődületes fikció, főleg egy olyan remek ember árnyékában, mint Orbán Viktor, de képzeljük csak el). Vajon mennyi idő kéne neki az ellenzéki sajtótermékek betiltásához? Milyen hamar szántaná be a ki mást, mint sátánt szolgáló független galériákat? Iktatná törvénybe a barkácsmegoldások kötelező állami támogatását? Nyilvánítaná önkényuralmi jelképpé az ördögszarvat és a Dávid-csillagot?
Ne akarjuk tudni. Épp elég baj van azzal, hogy egyáltalán előbukhattak most ezek a fantáziadús kérdések. Az állam által nem támogatott magyar művészek a kevés szerencsés kivételtől eltekintve egyébként is csak senyvednek, és mindennek tetejében még kapnak egy kisdiktátort is a saját területükre. Szerencsére ott még nem tartunk, hogy ezek a művészek ne fejezhessék ki nemtetszésüket , de jó lenne, ha nem is jutnánk el odáig. Kezdhetné például az MMA azzal, hogy minél hamarabb összehívja a közgyűlést.
