"Szentgotthárdon eddig nem kaptunk semmiféle jelzést menekülttábor kialakításáról" - írta válaszában Szentgotthárd jegyzője. A szombathelyi és a körmendi önkormányzat válaszlevele szerint nekik sincs információjuk menekülttábor tervezett kialakításáról városukban.
A szombathelyi, szentgotthárdi és körmendi önkormányzatot azért kerestük meg kérdéseinkkel, mert olvasóink szerint Vas megyében is nyitott menekülttábort terveznek, aminek ez a három város lehet a helyszíne. A nyitott menekülttábor azt jelenti, hogy a tábor lakói napközben szabadon elhagyhatják a létesítményt, csak éjszaka kell a táboron belül tartózkodniuk.
Az uniós bírság miatt kell a menekülttábor
A hét elején látogattunk el "Ennek a falunak vége van" - 500 fős menekülttábort építenek Vitnyéden, de hivatalosan nem fogadunk be migránsokat September 09. 18:10 a Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyédre, ahol 500 fős menekülttábort építenek a Csermajorban, a volt tejipari szakközépiskola helyén. A majorban találtunk egy elkerített területet, aminek kapuját rendőrök őrizték, akik nem engedtek tovább bennünket. De azt láttuk, hogy az új és magas kerítésen belül nagy építkezés folyik.
A faluban megkérdezett helyiek biztosra vették, hogy menekülttábor épül a faluban. A hivatalos szervek (rendőrség, Belügyminisztérium, Idegenrendészeti Főigazgatóság) azóta sem válaszoltak kérdéseinkre, a falu polgármestere azonban korábban megerősítette az információt.
Szalai Csaba a falu zárt Facebook-csoportjában azt írta, nincs biztos információja, ő is annyit hallott, hogy a belső részen zárt, katonaság által őrzött tábort alakítanak ki három épületből. Megjegyezte, a major soha nem volt az önkormányzaté, állami tulajdonban volt és most is az államé.
A polgármester utalt arra is, hogy Magyarországnak egy egyszeri, 200 millió eurós (közel 80 milliárd forintos) átalányösszeget és napi 1 millió eurós (400 millió forintos) bírságot kell fizetnie Vasárnapi Rétvári: a kormány jogi lépéseket tervez Brüsszel ellen August 25. 09:12 minden egyes nap késedelemért, mert a magyar kormány nem hajlandó menekülteket befogadni. És azért építenek csendben menekülttábort, hogy kivédjék ezt a bírságot.
Körmenden és Szentgotthárdon működött már menekülttábor
Cikkünk után érkeztek olvasóink jelzései, hogy Vas megyében is terveznek tábort. A helyszínként megnevezett három város logikus döntés, hiszen Szombathely 2015-ben is felmerült helyszínként Az a hír terjed Szombathelyen, hogy menekülttábor épül a Faludy Ferenc utca nagy üres telkén 2016. September 09. 07:06 , Körmenden és Szentgotthárdon pedig valóban működött menekülttábor a kilenc évvel ezelőtti menekültválság idején.
Szentgotthárdon a város szélén, a rábafüzesi bekötőút mellett egy nap alatt húztak fel Szentgotthárdon is tábor épül a menekülteknek 2015. September 12. 10:50 egy sátortábort 2015 szeptemberében, a tábort aztán soha nem használták, az oda érkező menekültek azonnal továbbmentek Ausztriába. A tábort két hónap múlva be is zárták.
Körmenden a rendészeti szakközépiskola területén épült tábor Ideiglenes befogadótábor épül a Körmendi Rendészeti Szakközépiskolában 2015. September 10. 11:37 , mely másfél évig Másfél évig borzolta a kedélyeket a menekülttábor Körmenden 2017. March 24. 09:30 , 2017. márciusig működött.
Senki nem tud semmit
Ahogy írtuk már, egyik önkormányzat önkormányzat nem tud arról, hogy tábort építenének városukban. Megpróbáltuk a nem hivatalos forrásokat is, szentgotthárdi és körmendi ismerőseink azt mondják, nem hallottak menekülttáborról, és egyik városban sem terjednek ilyen hírek.
Szentgotthárdi ismerősünk azért felhívta a figyelmet arra, hogy a volt tábor helyén, a rábafüzesi út és az országhatár közötti területen a mai napig ki van építve az elektromos áram csatlakozása, és állnak a kilenc évvel ezelőtt telepített reflektorok is.
Ami, persze nem jelenti azt, hogy ismét menekülttábor lesz a területen, ami egyébként állami tulajdonban van. Éppúgy, mint a körmendi rendészeti szakközépiskola és a vitnyédi Csermajor is.
Mit jelenthet az, hogy rendészeti cél?
Időközben újabb információt kaptunk Vitnyédről. Egy olvasónk küldte el Szalai Csaba polgármesternek a falu zárt Facebook-csoportjába kitett friss posztját. A polgármester azt írta, a Csermajorban zajló építkezés oka, hogy a területet az Idegenrendészeti Főigazgatóság kapta meg, rendészeti célokra használhatják.
A polgármester kijelentette, nincs kormányzati döntés arról, hogy Vitnyéden menekülttábor épülne, és hozzátette, a rendészeti cél sok mindent jelenthet, nem csak menekülttábort.
A kormány hivatalos oldalain és a Magyar Közlönyben sem találtunk olyan kormányrendeletet vagy kormányhatározatot, ami menekülttáborok kialakításáról szólna. De ez nem jelent semmit, hiszen vannak titkos kormányhatározatok, és olyanok is, amelyek nem titkosak, de nem kell nyilvánosságra hozni őket.
Az állítólagos Vas megyei menekülttáborok ügyében is elküldtük kérdéseinket a rendőrségnek, a Belügyminisztériumnak és az Idegenrendészeti Főigazgatóságnak, egyelőre nem kaptunk választ. Az ügyre még biztosan visszatérünk.