Egyedüli irányítást szerzett a Mészáros Csoporthoz tartozó Status MPE Magántőkealap az Atmedia és leányvállalatai felett - derült ki a Gazdasági Versenyhivatalhoz érkezett bejelentésből, amit a G7 vett észre.
A portál megjegyezte, ennek következtében mostantól egyedüliként Mészáros Lőrinc rendelkezik a közmédia hirdetései felett. Az Atmedia egy reklámértékesítő cég, melynek lényege, hogy a tévék, rádiók, lapok átadják nekik reklámfelületüket, hogy azokat értékesítsék a hirdetőknek. Ez a cég kezeli többek közt a TV2 Csoport, az MTVA, valamint a az ATV reklámidejét is.
A lap hozzátette, az Atmedia 2016 óta van kormánykézben, akkor vette meg a céget Tombor András. Azóta egyrészt Mészáros magántőkealapja, másrészt a vele jó kapcsolatot ápoló Vida József és üzlettársai álltak a cég mögött.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!