Mezőkövesden és Gyirmóton játsszák hazai meccseiket a fehérorosz futballklubok

Az UEFA ugyanis egy ideje nem engedi, hogy otthon játszanak az ottani klubok és a válogatott.

A BATE Bariszav és a Tarpeda-Belaz Zsadzina a mezőkövesdi, az FK Nyoman Hrodna pedig a gyirmóti stadionban játssza hazai mérkőzését az európai labdarúgókupákban. - írja az MTI.

Az európai szövetség (UEFA) honlapjára kedden kerültek fel a helyszínek. A BATE Bariszav a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában az albán Partizani Tiranával játszik, a Konferencia-liga selejtezőjének első körében az FK Nyoman Hrodna a liechtensteini FC Vaduzt fogadja, a második fordulóban a Tarpeda-Belaz pedig Gyurcsó Ádám együttesét, a ciprusi AEK Larnacát látja vendégül.

Az UEFA az ukrajnai háború miatt nem engedi, hogy kupamérkőzéseket rendezzenek Fehéroroszország területén.

A fehérorosz válogatott júniusban két Eb-selejtezőn is az újpesti Szusza Ferenc Stadionban fogadta ellenfelét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport