Micsoda hétvége volt Rióban, brillíroztak a paralimpikonjaink!

Pap Bianka ezüstöt és bronzot, Sors Tamás ezüstöt szerzett a riói paralimpián.

Az S10-es sérültségi kategóriában versenyző Pap Bianka bronzérmet szerzett 200 méteres vegyesúszásban a riói paralimpia vasárnapi versenynapján.

A Vasas 16 éves, paralimpiai újonc sportolója egy nappal korábban 100 méter háton ezüstérmes lett. Akárcsak akkor, a győzelmet most is az új-zélandi Sophie Pascoe szerezte meg.

Pap Biankának már két riói érme is van
MTI/Koszticsák Szilárd

Hihetetlen számomra, hogy már két érmet szereztem, próbálom felfogni, de szerintem ez nem mostanában fog sikerülni

- nyilatkozott szerényen a szigetvári születésű Pap Bianka.

A reggeli futamomat kicsit elrontottam, mert nagyon fáradt voltam, a tegnapi verseny után alig tudtam aludni. Estére azonban edzőm, Szabó Álmos, a masszőrünk és a társaim segítségével sikerült összeszednem magam. Az egyes pályán mentem, amit surranópályának is hívnak, erről már többen nyertek olimpiai aranyat. Bár én sem látom a többieket, nem is figyeltem rájuk, ők sem láttak engem.

Hozzátette: 2:31.46 perces eredménye új egyéni csúcs.

Az S9-es sérültségi kategóriában versenyző Sors Tamás nagyszerű versenyzéssel ezüstérmet szerzett 200 méteres vegyesúszásban.

A szám másik magyarja, Tóth Tamás a negyedik helyen végzett, míg a győzelem az olasz Federico Morlacchié lett.

Sors Tamásnak is összejött az érem
MTI/Koszticsák Szilárd

Nagy meglepetés ez az ezüst, még fel sem fogtam

- mondta fülig érő szájjal a 24 éves pécsi Sors Tamás. -

A pillangót nem tudom visszafogni, az mindig olyan, hogy megindulok és megyek, háton arra kellett figyelnem, hogy ne lassuljak le, amire hajlamos vagyok, mellen figyeltem a többiekre, gyorson pedig bekapcsoltam a lábamat, amennyire tudtam.

A 24 éves pécsi úszó boldogan pózolt a fotósoknak az éremmel
MTI/Koszticsák Szilárd

Tóth azt mondta: a reggeli előfutam után látta, hogy számára ez a negyedik hely lehet a realitás, s mivel a fináléban nem történt semmi váratlan, ezt sikerült is megszereznie.

Az S5-ös sérültségi kategóriában versenyző Illés Fanni ötödik helyen végzett 100 méteres mellúszásban. A negyedik legjobb idővel került a döntőbe, ahol 50 méternél a hatodik helyen fordult, s jó hajrával egy helyet még előrébb tudott lépni.

Bronzéremért is szurkolhatunk majd

Csonka András (S8) bejutott a döntőbe a riói paralimpia asztalitenisz tornáján, az S11-es kategóriában címvédő Pálos Péter, valamint a kerekesszékes Major Endre (S1) pedig az elvesztett elődöntő után a bronzéremért játszhat.

Éreztem, hogy jól megy a játék és fejben is rendben vagyok

- mondta az MTI-nek.

Tavaly játszottam ezzel a fiúval kétszer is, és emlékeztem, hogy milyen taktika vált be ellene. A második szettől kicsit hátrébb álltam és droppolgattam vissza a labdákat, ez bejött. A harmadik szettben 4-0-ra vezettem, ekkor időt kértek, s utána kicsit passzív lettem, de aztán szerencsére magamra találtam.

Csonka András kedden, magyar idő szerint 15.45-től játszhat majd az aranyéremért egy újabb kínai, Csao Suaj ellen - korábban őt is verte már meg.

Pálos Péter rendkívül színvonalas mérkőzést vívott a nála 13 évvel fiatalabb, 18 éves van Ackerrel, hosszú labdamenetek jellemezték a csatát. Az első szett viszonylag gyorsan a riválisé lett, a második és harmadik játszma azonban szoros küzdelmet hozott, végig fej fej mellett haladtak a játékosok. Van Acker végül 3-0-ra nyert 37 perc alatt úgy, hogy a második és harmadik szettet egyaránt 14-12-re hozta.

A két évvel ezelőtti térdműtétem óta nem vagyok százszázalékos, idén is több sérülés hátráltatott. Ezt azért éreztem, a labdameneteken belüli 15. ütésváltás után már nagyon nem esett jól a játék

- mondta az MTI-nek az enyhén értelmi fogyatékos kategória londoni bajnoka.

Pálos Péter is éremért küzdhet
MTI/Koszticsák Szilárd

A térdműtéten előtt szinte mindig megvertem ezt a játékost, azóta viszont többször is kikaptam tőle, ahogy most is. Jobb híján jöhet a bronzmérkőzés.

Major Endre a világranglistát vezető brit játékos ellen 0-2 után "ébredt", sikerült szépítenie, sőt, esélye volt az egyenlítésre is, de végül 3-1-re alulmaradt.

Én már annak nagyon örülök, hogy itt lehetek, és ilyen tehetséges játékosok ellen szerepelhetek. A nyolcas mezőnyünkből bárki nyerhetett volna, attól függ, ki milyen stílusú ellenfelet kap, mennyire fekszik neki. Nekem a bronzmeccsen majd egy koreai riválisom lesz, meglátjuk

- nyilatkozott Major.

Pálos hétfőn, Major pedig kedden játszhat majd a bronzmérkőzésen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport