Amikor legutóbb hírt adtunk arról, hogy a kormány meghosszabbította Kormányinfó: meghosszabbította a kormány az élelmiszer-, és benzinárstopot 2022. September 17. 13:45 az árstop intézményét – amíg az Oroszország elleni szankciók életben vannak jelszóval -, s ezt az írást megosztottuk Facebook oldalunkon, az első hozzászólás az volt (amihez aztán rengetegen csatlakoztak): „Cukrot keresek”. A kommentekből az derült ki, egész Szombathelyen (de az egész országban is) hiánycikk a cukor. Illetve olykor van, máskor nincs, ami hiányok nagyon régi és rossz emlékű időket idéznek még ma is.
Magunk is úgy jártunk azokban a napokban, hogy épp cukrot kerestünk Szombathely boltjainak polcain, és például a Fő téri Coopban egy csütörtöki napon azt a választ kaptunk a kristálycukor után érdeklődve, hogy majd szerdán hoznak árut, ha addig is cukorra vágyunk, van belőle por-, vagy pedig kocka fajtájú. Nem volt annyira fontos, kivártuk azt a pár napot, és szerdán lett cukor. Másnap azonban már megint nem volt, hiába van kifüggesztve a polcon, hogy egy vásárló csak korlátozott mennyiséget vihet belőle. Sok kicsi sokra megy.
Sok vásárló hamar elviszi a kevés cukrot. És innen jön az első kérdés, miért kevés a cukor, vagy másfelől miért nincs, ha van. Még az emlegetett kormányinfó előtt, ahol az újabb árstoppot bejelentette Gulyás Gergely és decens csapata, az volt a magyarázat, hogy az emberek, félve az ársapka megszűnésétől, felvásárolják, lévén, a cukor korlátlan ideig eláll. Magyarán, bespájzolnak, mint ahogyan mindennel megteszik, amivel megtehetik, és amire futja nekik. Minden válságos időben így működnek, gondoljunk csak a vécépapír és a járvány esetére.
Viszont nem mindig az emberek a hibásak, csak egy kicsit. Mert újólag megemlegetve az árstop meghosszabbításának bejelentését, mint olyan mérföldkövet, ami gátat szab vagy szabhatna a cukor felvásárlásának, lévén, már nem kell áremelkedéstől tartani. Így, bár szükségünk rá nem volt egyáltalán, de elkezdtük figyelni a boltokban a cukrot – van vagy nincs -, és megint csak az volt tapasztalható, hogy leginkább nincs. Illetve olykor van, olykor nincs, ami akkor tűnik fel, ha az embernek hirtelen volna rá szüksége, de nem kap.
Ilyenkor káromkodik kicsinyég, vérmérséklet és irányultság szerint szidva valakit. Mert hiába maradt az ársapka, a cukor azóta is bújócskát játszik. Kevés a cukor ugyanis, kies hazánk, amelyben harminc évvel ezelőtt kis túlzással húszméterenként volt egy cukorgyár (Sárvár például, megszűnt 1998-ban), ma már csak egyetlen cukorgyárral bír (Kaposvár), az alapanyagelőállítás (cukorrépa) visszaesett, ma már csak nyolcezer hektáron termelnek, de még 2017-ben is tizenötezer hektár volt ez a termőterület. Nincs tehát elég magyar cukor.
Behozatalra szorulunk – mint annyi más mezőgazdasági terményből szégyenszemre, de ez egy másik történet -, de most épp Európában de az egész világon is csökkent a cukorkínálat, a szállítási költségek az egekben, ami így együtt oda vezet, mint amit tapasztalunk, hogy nincsen cukor a boltokban. Ha pedig van, akkor azt felhalmozási céllal szétkapkodják, és ott áll az ember az üres polc előtt, pedig csak a kávéjába kellene egy kanálkával, de annyi sincs. Ugyanis cukorfigyelésünkben tegnap is tapasztaltuk, a Fő téri Coopban megint nincs.
Nem kérdeztük, de már tudjuk, szerdán jön áru, ám mindez olyan képzetet kelt, mint átkos időkben, amikor láncértesítésként terjedt, hogy van hús a boltban, és mindenki kezét-lábát törve rohant húst beszerezni. Más időkben pedig jegyre adták. Nem csillogtatjuk közgazdasági műveltségünket, ami amúgy nincs, de annyit tudunk, ezért el is mondjuk, hogy a hatóságilag limtált ár és a megvehető mennyiség korlátozása voltaképp a bújtatott jegyrendszer maga, ahogyan az a benzinnél is tapasztalható, de most a cukorról beszélünk.
Erről annyit így levezetésképpen, hiába mondja kormányunk, ellenőrzi, hogy a polcokon kint vannak-e az árstoppos termékek, ami miatt már többször büntettek is, ha nem lehet beszerezni a piacon, vagy csak keveset és drágán. És itt jön az üzletek gondja, akik pedig belerokkannak az árstoppba, mert az is könnyen belátható, az nem tartható sokáig, hogy olcsóbban adom, mint amennyiért veszem. Illetve a veszteséget be lehet hozni, ha más árucikket annyival drágábban adok, és máris előttünk áll az infláció gerjesztésének egyik eleme.
Ezekből is rengeteg van, de most a cukorra fókuszálunk azzal a zárással, hogy ezután se tessenek meglepődni, ha egyszer lesz, egyszer meg nem, elsősorban a fentiek miatt. Tanácsot sem tudunk adni, hol mikor érdemes keresni. Akkor, amikor áru érkezik a boltba (a Fő téri Coopba szerdán), s ha valahol belefutnak, akkor riasszák az ismerőseiket, akik épp cukrot keresnek, mint hajdanán a hússal (ahogyan példálóztunk), de mostanában a mobiltelefonokkal ez sokkal egyszerűbb. Szervezzék meg a riadóláncot, mert még sokáig minden így marad.
