„Nála mélyebben senkit meg nem borzongatott a nemesi Magyarország belső és gazdasági összeomlása; de eltitkolja fájdalmát, és úgy tesz, mint maga a pusztuló társadalmi osztály: az utolsó percig igyekszik elhinni, hogy minden rendben van. Az úr a pokolban is úr.”
Többek között ezt írja Szerb Antal Mikszáth Kálmánról, és – ahogy szinte mindig – alaposan fején találja a szeget.
Mikszáth azon magyar klasszikusok közé tartozik, akiket ma is élvezet olvasni, ráadásul nemcsak a stílusa, hanem a mondanivalója miatt is.
Szinte hihetetlen, hogy ezek az írások közel másfél száz évvel ezelőtt születtek, a helyzetek, a karakterek és a párbeszédek túlságosan is ismerősek.
Érdekes adalék, hogy Mikszáth Kálmán ezen írás megszületése után, 1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd 1892-től 1910-ig Fogaras, végül Máramarossziget mandátumával.
A büfében csak két asztal van megterítve fehér abrosszal. A többi asztal terítetlen: az a demokratáknak való. E célra paprikásszalonna is van az üvegedényben. Szalonna üveg alatt! Borzasztó idea!
Az egyik asztal terítője sokkal fehérebb, mint a másik. Az asztalon egy pohár áll sherryvel, egy üres tányér, melybe a sonkás szeletek jönnek, s végre egy kis tányér tele finom hosszúkás cukorkákkal.
A szék is oda van már készítve, s eltolva a többi székek, hogy valahogy más oda ne ülhessen.
A belépő mamelukok* áhítattal néznek az asztal fölé, s mutatni akarván, hogy az államügyekben mennyire járatosak, tiszteletteljesen mormogják:
- A pénzügyminiszter még nem reggelizett!
Új mamelukok lépnek be, s az asztalra mutatnak.
- Itt a pénzügyminiszter fog reggelizni.
Bejön Vizsolyi. Éppen oda ül. S amint könyökét ráteszi az abroszra, a palackok s tányérok elkezdenek csörömpölni, mintha mondanák:
- »Mindjárt itt lesz a miniszter!«
De ezt Vizsolyi is észre veszi, és rögtön saját magától kér bocsánatot.
- Pardon! Hisz itt a miniszter fog reggelizni.
Felugrik, s átjön a szomszéd asztalhoz, ahol nem olyan hófehér a terítő, s hol vegyes képviselők fogyasztják a vörös bort, a sonkát és a sherryt, kiki a saját pártállása szerint.
- Összetévesztettem az asztalt. Ez az átkozott rövidlátásom...
- Ne átkozd - mondja egy kormánypárti -, hisz az tett meg téged elnökünkké.
- Igen, de most oda ültem, ahol...
- Igen, igen, ahol a pénzügyminiszter fog reggelizni.
- Ah, a cukkedlik**! Irtóztató! Duschek valamikor rövid szivart szítt - mondja valamelyik habaréki.
- És mindennap más emberhez hívatta meg magát reggelire, hogy arra se költse az ország pénzét.
- Oh, az Duschek volt! A nagy Duschek. A Duschekek kora lejárt, uraim! Most a cukkedli-korszak van.
- Cukkedli? - süvít bele gúnyosan egy szélsőbali. - Az adófizetőknek kellene adni cukkedlit, az adószedők pedig egyenek arzenikumot.
- Neked ez a programod?
- Ennek alapján választottak meg.
E pillanatban nesztelenül belép a miniszter. Mély csend. A szőnyeg felfogja lépteinek neszét, s lágyan suttogja: »őexcellenciája reggelizni jött«.
A legyek, amint a tejre idejöttek, pajkosan röpködnek körbe, s egymást biztatják: »Gyerünk, reggelizzünk a miniszterrel«.
A mamelukok ajkain megjelenik a nyájas, hódoló mosoly, a szélsők arcáról elfut az elégedetlenség, minden derült, a napsugár besüt az ablakon, a büfébeli Hébe kék szemei igéző fényben tündökölnek, a vajak olvadoznak, a heringek, sajtok pikáns illatokat terjesztenek, minden, de minden olyan ünnepélyes, mert a pénzügyminiszter reggelizik.
A kegyelmes úr leül, a szék megreccsen alatta, mintha a nagy megtiszteltetést köszönné. A sonkát odateszik eléje. Kár, hogy nincs retrográd élet, hogy a megboldogult sertés földi maradványai átéreznék.
A miniszter keveset eszik és elegánsan. A kés és villa bizonyos előkelőséggel horzsolja egymást.
Az első falatnál leönti egy kis borral... még egy falat, és még egy... megint egy korty rá... Őexcellenciájának jó étvágya van.
S ezalatt benn a tanácsteremben sebesebben megy minden. A szónokok megrövidítik beszédeiket. Minek is beszéljenek? Hiszen eredménye úgy sincs - és még csak nem is bosszankodik meg érte senki, ha elmondják, hogy az adózó nép mint nyomorog. Mert a pénzügyminiszter úgy sincs ott. A pénzügyminiszter reggelizik.
A büfé ajtaja ki van nyitva. Kilátni meg belátni.
Künn két erdélyi képviselő sétál nagy szomorúan. Éppen a székelyek tömeges kivándorlását beszélik. Borzasztó állapotok... a szegény székelyek éheznek.
- Pszt! Ne olyan hangosan! Bent a pénzügyminiszter reggelizik!
(1883)* mameluk – ‘egyiptomi uralkodó réteg (1250-1517)’; ‘Napóleon egyiptomi testőrségének tagja’; ‘a Tisza Kálmán-kormányzat feltétlen híve és kiszolgálója’. A németből átvett szó (Mameluck), amelyben már a fenti harmadik jelentés (‘elvakult kormánypárti’) is benne volt. Forrása az arab mamlúk (‘rabszolga’, tkp. ‘birtoklott tárgy’), az egyiptomi ~ dinasztia ugyanis a korábbi kalifák rabszolgákból képzett testőrségének puccsa révén került uralomra
** cukkedni - cukorka, édesség
