Több hónapnyi kiíratlan szabadságot halmoztak fel egyes városvezetők - hívta fel a figyelmet cikkében a Blikk. És hát ezen polgármesterek között van Szombathelyé is: Puskás Tivadar, aki második lett a lap toplistáján az érdi Mészáros András (7,3 millió forint) után 129 nappal és 5,9 millió forinttal.
A polgármestereknek ugyanis nem feltétlenül kell kiírni az összes szabadságukat az adott évben, mint az egyszerű munkavállalóknak, az ötéves ciklusuk alatt így felhalmozott szabadságuk ellenértékét pedig a lelépésük után egy összegben megkaphatják. Szabadságmegváltásukat a helyi képviselő-testület engedélyezheti, a kormánynak ebben nincsen hatásköre - hangsúlyozta a lapnak nyilatkozva a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója ehhez még hozzáfűzte, hogy a polgármesterek, állami vezetők egy része gondolni szokott a mandátuma végére, amikor több millió forintot gyűjthet be a ki nem vett szabadnapok megváltásából. Végül a lap megjegyezte azt is, hogy a 3-6 havi lelépési pénz
Közel hatmillió forint is lehet Puskás Tivadar távozó szombathelyi polgármester végkielégítése 2019. October 16. 10:23 mellett a több hónapra rúgó ki nem vett szabadságok milliós ellentételezése olykor felér az érintett város büdzséjének kifosztásával.