Milyen büntetést kaphat az Árpád hídi gázoló?

Az is lehet, hogy a hatóságok most példát akarnak statuálni.

A Telex és a Magyar Hang is megkérdezett egy-egy ügyvédet azzal kapcsolatban, hogy mekkora büntetésre számíthat az Árpád hídi gázoló, aki RACE-001 Mercedesével a hídon a megengedett 70 km/óra maximális megengedett sebesség közel kétszeresével, legalább 137 km/órával száguldva, majd átszakítva a szalagkorlátot, halálra gázolt egy kerékpárost.

Dr. Herpy Miklós szerint elképzelhető, hogy az ügy jogi minősítése hamarosan megváltozhat, így nem halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folyik majd a gázoló ellen eljárás, hanem halálos kimenetelű közúti veszélyeztetésként ítélik meg a történteket. Ez azért lényeges, mert az előbbi gondatlan cselekmény, és 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, addig az utóbbi szándékos cselekménynek számít, a büntetőjog kategóriájába tartozó bűntett, és 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés járhat érte.

A közlekedési ügyvéd szerint a súlyosbító körülmények összessége, és a 13 előéleti pont, valamint a szabályszegés durva mivolta miatt igen valószínű, hogy a Mercedes jelenleg rács mögött lévő vezetője nem a halálos kimenetelű balesetekben időnként alkalmazott felfüggesztett börtönbüntetést kapja majd, hanem több évnyi letöltendőt. Azt is valószínűnek tartja, hogy a férfi a vezetési jogosultságát évekre elveszíti, vagy akár örökre bevonják a jogosítványát.

A Magyar Hang által megkérdezett Ésik Sándor ügyvéd nagyon hasonlóan látja a helyzetet: úgy véli, közúti veszélyeztetés történhetett, amely súlyosabb büntetést von maga után, illetve halált okozó közúti veszélyeztetés esetén pedig a büntetési tétel már 5-10 év szabadságvesztés. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy az igazságot a baleset körülményeinek alapos szakértői vizsgálata fogja megállapítani.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló