Kiss Tamás nehezen beskatulyázható alkotó: nyugalmazott egyetemi oktató, festő, író és az úgynevezett elektrográfia egyik hazai meghonosítója. Pályája egyszerre futott a tudomány és a művészet határán, miközben évtizedeken át formálták szombathelyi mesterei, nyugat-európai tapasztalatai és a görögországi 
Kiss Tamás Krétára vitte Szombathelyt – Görögországban nyílt kiállítása 2025. May 31. 11:03 és olaszországi 
Európai művészeti díjra jelölték a szombathelyi Kiss Tamás festőművészt 2025. October 05. 10:42 kötődései.
Munkásságának egyik kulcsfogalma az elektrográfia. Ez a képalkotási forma a digitális technológiákat – számítógépet, fotót, fénymásolást – ötvözi a hagyományos képzőművészeti eljárásokkal. Nem pusztán technikai kísérlet, hanem szemlélet is: különböző vizuális rétegek, gondolkodásmódok és érzékelési formák találkozása egyetlen képen belül. Kiss Tamás számára ez ugyanúgy kapcsolódik a festészethez, mint a zenéhez vagy a filozófiához.
Közel harminc év után állítottál ki újra Szombathelyen. Milyen érzés visszatérni?
Nagyon összetett. Ez nem egyszerűen egy kiállítás, hanem egyfajta számvetés is. Az elmúlt évtizedekben szinte mindenki eltávozott mellőlem, aki meghatározó volt számomra – tanárok, barátok, alkotótársak. Ez a mostani bemutatkozás ezért nemcsak a jelenről szól, hanem az emlékezésről is, és arról, hogy milyen kötődések szakadtak meg, és milyenek születtek helyettük.
Általában elég kemény kritikát fogalmazol meg a kortárs művészeti világról. Mi a legnagyobb problémád vele?
Az, hogy a művészet mára üzletté vált. Az „art is business” logika teljesen átvette az irányítást, és ez nemcsak esztétikai, hanem etikai kérdés is. Sokszor már nem az alkotás számít, hanem a név. Ez alapjaiban megy szembe azzal, amit én művészetnek gondolok. A művészet számomra szakrális tevékenység.
Mit jelent számodra ez a „szakrális” jelleg?
Azt, hogy a művészet túlmutat az anyagin. Olyan lelki és szellemi tartományokkal dolgozik, amelyeket nem lehet pusztán technikai vagy piaci alapon megérteni. Ebben nagy hatással voltak rám mestereim – például Krieg Ferenc vagy Gulyás Dénes –, akik nemcsak festeni tanítottak, hanem gondolkodni és látni is.
Nem titok, hogy egyetemi tanár voltál. Hogy állsz most a tudományos világgal?
Azért, mert a tudomány egy része ugyanabba az üzleti logikába csúszott bele, mint a művészet. A technokrata szemlélet sokszor figyelmen kívül hagyja az élet valódi minőségét. Egy idő után azt éreztem, hogy ezek az irányok filozófiailag és etikailag is tarthatatlanok, ezért hátat fordítottam nekik.
Az alkotói pályájádon fontos szerepet játszik az elektrografika és különböző kísérleti formák. Ezek hogyan jöttek?
Részben találkozásokból. Kádár Józseftől tanultam meg az elektrográfiát, és rajta keresztül ismertem meg a mail artot vagy a copy artot is. Ezek mind a művészet határterületei, ahol a technika és a gondolkodás új formái jelennek meg. Engem mindig érdekelt az, hogyan lehet különböző világokat – például az organikus és az absztrakt látásmódot – egyetlen képen belül összehozni.
Sok időt töltöttél külföldön is, például Grazban és Krétán. Mennyire formáltak ezek az élmények?
Nagyon. Grazban például megtapasztaltam, hogy a művészet megbecsültsége egészen más szinten van, mint itthon. Nem kellett kapcsolatrendszer ahhoz, hogy kiállíthasson az ember, és a művészek sem játszották a sztárt. Kréta pedig egy másik otthonom lett: ott nemcsak inspirációt, hanem emberi megbecsülést is kaptam.
Ezzel szemben Magyarországról elég kritikus képet fest, mert sokszor a közöny, a protekcionizmus és az irigység határozza meg a viszonyokat. Voltak időszakok, amikor gyakorlatilag eltűntek a lehetőségeim: nem volt hol kiállítani, nem volt médiamegjelenés. Ez nagyon megterhelő volt.
2014 és 2022 között szinte nem is festettél. Mi történt ekkor?
Egyszerűen elfogytak mellőlem az emberek. Sorra haltak meg azok, akikhez kötődtem. Ez egyfajta belső törést okozott. Írtam, zenéltem, de a festészet háttérbe szorult. Közben persze ott volt a magyar valóság minden nehézségével.
Aztán mégis újrakezdted. Mi hozott vissza?
Részben az, hogy az emberben van egy alapvető élni akarás. Részben pedig új találkozások, új kapcsolatok – például irodalmi közösségek, barátok, segítők. És talán az is, hogy eljutottam egy olyan pontra, ahol már nem volt vesztenivalóm.
Az utóbbi években újra aktív lettél, sőt nemzetközi sikereket is elértél. Ez a fordulópont?
Inkább egy új szakasz kezdete. Krétán kiállításom nyílt, nemzetközi jelölést kaptam, és Olaszországban is lesznek bemutatkozásaim. Furcsa kimondani, de valóban úgy érzem, mintha idősebb koromban indulna újra az életem.
Hogyan látod ma a művészet szerepét egy ennyire bizonytalan világban?
Talán fontosabb, mint valaha. De nem a piaci értelemben vett művészetre gondolok, hanem arra, amely képes kapcsolatot teremteni az ember belső világa és a létezés mélyebb rétegei között. Ha ez eltűnik, akkor valami nagyon lényegeset veszítünk el.
A kiállítótérben
Kiss Tamás idén több hazai és nemzetközi helyszínen mutatja be festményeit és videómunkáit. Szombathelyen, az Agora Savariában április 2-ig látható az „IDŐSZÖKEVÉNYEK” című tárlat, ahol olajfestmények, grafikák, pasztellek, kerámiák és porcelánok szerepelnek.
Nemzetközi szinten Milánó három galériájában március 13-án az „International Contemporary Art Prize – Premio Brera 26” eseményen szerepel a Dulcimer / Cimbalom című olajfestménye. Rómában az Arte Sempione Gallery április 10–20. között a „Mélység hangjai / Suoni del profondo” című festményt mutatja be, majd május végén a MAXXI Museum 21. századi kortárs művészeti gyűjteményében öt videómunkája lesz látható.
További kiállításai:
