Az egy évvel korábbinál 5,3 százalékkal több, összesen 3,9 milliárd liter üzemanyagot adtak el tavaly a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagjai, amelyek között megtalálhatóak a legnagyobb kúthálózatokat működtető cégek például a Mol, a Shell, a Lukoil, az OMV, Mobil Petrol - számolt be a napi.hu.
A MÁSZ-statisztikákból azonban az is kiderül, hogy a prémium minőségű - a hagyományos gázolajnál és benzinnél - jellemzően 20-50 forinttal drágább üzemanyagoknál jóval nagyobb volt a növekedés. A prémium benzin esetében 24 százalékos növekedést következett be, míg a prémium gázolaj forgalma 12 százalékkal nőtt. Ezzel azonban részesedésük még mindig 10 százalék alatt marad.
A keresletet azonban tovább fokozhatja irántuk, hogy ezek megmaradtak E5-ös jelölésűnek, míg a 95-ös E10-es lett, vagyis magasabb benne a biokomponensek aránya, ez pedig a szakemberek és az autógyártók szerint bizonyos gépjárművek esetében okozhat problémákat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!