Egy megvan, már csak kettő kell

Jól vette az első akadályt a MJUS-Fortress Körmend, hiszen legyőzte a T.O.M.Controll-Kecsekémti KSE csapatát a három győzelemig tartó párharc első meccsén.

Volt miért törlesztenie szurkolóinak a MJUS-Fortress Körmend élvonalbeli férfi kosárlabdacsapatának, hiszen az elmúlt két mérkőzésen két olyan vereséget szenvedett el a csapat, amelyeken szinte mindenki Körmend győzelemre számított.

A szombat esti Kecskemét elleni rájátszásbeli találkozónak tehát több tétje is volt: Megszerezni a lendületet adó első győzelmet a három nyertes meccsig tartó párharcban és visszaszerezni a „haza” becsületét.

A körmendi gárda végülis ebben a szellemben kezdette bele a mérkőzésbe, hiszen egy 8-0-s etapot követően sikerült csupán a Kecskemétnek megszereznie első pontjait. Kétségtelen volt, hogy a vasi együttes győzni akar, és ehhez a legjobb rajtot vették.

A kissé megilletődött Kecskemét aztán magához tért és felvette a mérkőzés ritmusát, valamint azt is megmutatta, hogy ha a Körmend lehetőséget ad nekik, akkor ők élni is fognak vele. A sokszor pontatlan támadásvezetések pedig a hazai oldalon erre bőven adtak alkalmat.

Mjus Körmend Kc - Kecskemét Kc
Bell kiemelkedőt nyújtott
Unger Tamás

A harmadik negyedben olyannyira élt a KSE a pályán, hogy még vezetni is tudott néhány percig, a 10 percet azonban – Wittmann bődületes ívben elengedett hárompontosa ellenére is – a Körmend zárta előnnyel. Az utolsó negyedben pedig már közönségének bíztatását élvezve robbantott a Bell vezette hazai gárda és bő 4 perccel a vége előtt beállt 14 pontos előnyével gyakorlatilag megnyerte a találkozót a MJUS-Fortress Körmend.

A folytatás kedden Kecskeméten.

Sabáli Balázs, a Körmend edzője: Inkább a küzdés, mint a szép játéknak a mérkőzése volt. Két jól védekező csapat találkozóján, úgy tudtunk nyerni, hogy Bell extra hárompontosai döntöttek a javunkra. Van még mit javítani, az első mérkőzés mindig fontos a rájátszásban, most ezt sikerült hozunk. Próbálunk minél jobb teljesítményt nyújtani és nyerni a következő mérkőzésen Kecskeméten. 1-0 semmi nem dőlt el, megyünk tovább, dolgozunk tovább.

Sztojan Ivkovics, a Kecskemét szakmai igazgatója: Gratulálok a Körmendnek! Látszott, hogy nálunk több olyan játékos is van, aki még nem játszott play-off mérkőzésen, ezért a szokásosnál idegesebbek voltunk. Az eladott labdák döntöttek. 19 eladott labda volt a mi oldalunkon. Nem lehetünk elégedettek, mert az első meccsen kikaptunk, de úgy érzem, van keresnivalónk ebben a párharcban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport