Kettőből kettő – A Paks után a Sopront is legyőzte a Körmend

Tovább menetel a zalaegerszegi Göcsej Kupán a MJUS-Fortress Körmend. A tegnapi győzelem nagy lendületet adott Némethéknek és ma a Sopron ellen ugyanott folytatták, ahol tegnap abbahagyták.

Pontszegény, ugyanakkor izgalmas mérkőzést vívott egymással péntek délután a MJUS-Fortress Körmend és a Kis Rába menti Takarék Soproni KC. A találkozót kétség kívül a körmendiek kezdték jobban. A vasi együttes még azt is el tudta viselni, hogy Townes kezében egy kicsit „dadogott” a labda. Ám ez is csak ez első percekre volt jellemző, utána ugyanis rendbe szedte magát a magas ember és az első félidőt már komoly 9 pontos vezetéssel zárhatta a Sabáli-legénység.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A folytatás aztán már merőben más volt, mint az első kétszer tíz perc. Mindkét együttes elveszítette a mérkőzés ritmusát, így közel 3 perc kellett mire a harmadik etap első pontjai megszülettek. Zárkózni kezdett a Sopron és néhány perccel a meccs vége előtt egált is mutatott az eredményjelző. Ekkor azonban Ferenc és Powell egy-egy triplával növelte övéi pontjait ami elég is volt a győzelemhez.

Sabáli Balázs, a Körmend edzője: Tegnap sokkal jobban ment. Ma elég gyengén játszottunk, nagyon rossz százalékkal dobtunk. Ezzel a győzelemmel csoportelsők vagyunk, úgyhogy holnap azért, ha lehet, szeretném pihentetni kulcsjátékosaimat. Ettől függetlenül természetesen Körmenden is szeretnénk majd nyerni. Örülök annak, hogy Powell a mérkőzés elején a jobbik arcát mutatta, utána egy picit pihentettük, remélem, hogy holnap hazai pályán majd még jobb lesz.

Horváth Imre, a Sopron edzője: Érződött kulcsembereinken a tegnapi találkozó, kicsit fáradtan mozogtunk. Tegnap hozták a meccset, ma ezt nem tudták megismételni. Minden szinten hoztunk rossz döntéseket. Nem vagyunk 100%-os formában, az erőnlétünk sem az igazi még. Az 52 dobott pontunkra olyan büszkék nem lehetünk, de azért ha úgy vesszük ez az eredmény nem rossz egy bajnokaspiráns ellen.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport