True detectiv – aminek lapos magyarítása a Törvény nevében, és persze, most is az HBO volt a gyártó, ami már régóta a televíziós művészet utolsó bástyája. Ez is nonszensz, tehát tőlünk nyugatra a televíziót nem arra használják, hogy Liptai Claudia sminkjének tükre legyen, hanem hogy abban értékes, időtálló film-sorozat szülessen. A forma meg bármi lehet, soap vagy thriller, melodráma vagy pszeudo dokumentum, mindegy, mert mégis csak a tehetség, érzékenység és ambíció dönt.
Nic Pizzolatto fejében született meg a két zsaru élete és története, és volt hozzá írói vénája is, aminek értékét a dialógusokban élvezhetjük igazán. Ritkán hallani ilyen decens bölcsességű, lírai személyiségeket tűnődni a bűnről. Cary Fukunaga meg elhitette a csatornával, hogy ő Amerika ügyeletes zsenije, ha film noir stílusról van szó. Fura, de nem hazudtolta meg önmagát filmrendezésével, ugyanúgy eredeti vonalat látunk, mintha a Twin Peakset, vagy a House of cards-ot fogyasztanánk.
A Breaking Bad után azt hittem, vége a sztárok televíziós korszakának, de tévedtem. Helyette Mr. White-ból lett híres Bryan Cranston, és kapja egymás után a szerepeket. Ennek ellenére rizikózás volt egy színészi padödöt (Woody Harrelson – Matthew McConaughey) bedobni egy sorozatba, mert általában sablonokkal elbasszák az idős mesterek. Ehelyett egy elképesztő színészi együttműködést látok, majdnem olyan magas szintűt, mintha színházban ülnék, nem a tévéfotelemben. Ráadásul a dramaturgia időbeli kifeszítése miatt több, mint tíz év történését sűrítik egy évadba, vagyis a színészeknek van idejük a karakter felépítéséhez, becsületesen meg is teszik.
Ja, a film lassú, mint egy folyó. Hál Istennek, elélvezek, ha valaki veszi magának a fáradtságot, és hajlandó belassulni. Whireless is mindent megtett azért, hogy lassú és unalmas legyen, és már kezdtem dühös is lenni, amikor bekattant az idő lassú folyama, és rám hozta a rettegést. Twin Peaksben is szívesen autóztunk az áfonyás pite és a fűrészmalom között, míg körül susogott a fenyőerdő. Rendőrlámpa pirosa leng a szélben, esőben, sokáig.
Itt, St. Louis közelében egy mocsár van, még sincs urbanizáció, vagy alig civilizáció. Mindenki egy házban lakik, ami körül fekszik a mocsár. A rituális gyermekgyilkosságok nem kerülnek fel a címlapra, csak két pszichopata nyomozó képtelen leszakadni a témáról. Pedig jobb lett volna nem belenézni a sötétbe, mindig visszanéz beléd.
Természetesen, csak az a thriller tud pokolra szállni, amiből feljön a Sátán maga, vagyis amit misztikus kriminek hívnak, annak jót tesznek az ártó, gonosz szerzetek. A Törvény nevében bűzlik a mocsár, hazudnak egymásnak barátok és házastársak, a rendőrség meg mindig egy lépéssel lemaradva, önmagáról.
Most beszél Orbán Viktor, és örül a győzelemnek. Visszaörülnek a zemberek. Himnusz, majd 48-as dalokat nótáznak. A lápi póc tovább hízik. A magyar éjszakában nincs vágás, mint a filmben. Végtelen hosszú snittben köszöni meg a hatalom a népnek, hogy uralkodhat felette.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
