Negyvenhat pontos győzelemmel mutatkozott be odahaza a Körmend

A Mogyorósy Szilárd emléktornán láthatta először az idei csapatot a vasi közönség.

A már hagyományosnak mondható Mogyorósy Szilárd emléktornán mutatkozott be először a 2016/2017-es bajnoki szezonra készülő Egis Körmend. Az egyelőre Petty és Ferencz nélkül felálló hazaiaknak jó egy perc kellett az első kosár megszerzéséhez, amit a már a tavalyi szezonban is egyre több feladatot kapó Németh Ákos neve mellé jegyeztek fel. Hamar komoly előnyt szerzett a Körmend, a meccs 4. percében 9-2-őt mutatott a tábla, a Kapfenberg edzőnője pedig időt kért. Annak ellenére, hogy edzőmeccsről volt szó, nagy sebességre kapcsoltak a csapatok, amiből egyébként a Körmend jött ki jól. Az első negyed utolsó percében aztán megjött a körmendi szurkolótábor hangja is, már-már bajnoki hangulatot teremtve a csarnoka.

A második 10 percet a Kapfenberg kezdte jobban, és egy lopott labdával máris zárni kezdték az ollót. A fiatalokat folyamatosan rotáló Körmend azonban nem torpant meg és továbbra is magabiztosan tartotta magát. A félidő vége felé az osztrákok ismét kezdtek feljönni. Aztán Oroszi kiosztott blokkja után egy kettő plusz egyes akcióval megint a hazaiakhoz került a lélektani fölény. A szünetre 16 pontos előnyre ment a vasi csapat úgy, 16 távoli rádobásukból mindössze 3 hullt be.

Egy Csorvásinak szépen bejátszott labdával indult a pihenő után a második félidő. Védekezésben is feljavultak a hazaiak, a Kapfenbrenek sokszor még a labdafelhozatal is macerás volt. Hamar meg is lett a csapatok közti 20 pontos differencia, a Körmend pedig a szó szoros érelmében edzőmeccsre vehette a találkozót. A látványosra vett megoldásoknak pedig a csarnokban helyet foglalt szurkolók örültek a legjobban. A drukkerek felállva tapsolták és énekeltek, igazi fieszta hangulatot teremtve.

Egis Körmend - ECE Bulls Kapfenberg
Az új igazolásokat, mint például Smith, is láthatta a közönség - Klikkre galéria nyílik!
Vágvölgyi Bálint

Az utolsó negyedben a Kapfenberg leginkább már a lefújást várta, a körmendi szurkolók pedig a különbség 30. pontját. Oroszi meg is tette nekik azt a szívességet, hogy triplájával a Körmend átlépje az újabb lélektani határt, a meccs 36. percében. Majd a 38-ban ismét ő villant, 41 egységre repítve az MTE-t. A hazaiak végig vezetve, ugyan gyenge tripladobó százalékkal, de jó védekezéssel simán hozták a torna első meccsét. Holnap a Splittel játszva dől el a tornaelsőség.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport