Az előző szezont az Egis Körmendben töltő Cole Dickerson a montenegrói KK Mornar Basket Bar együttesében folytatja pályafutását.
Új csapata az előző idényben ezüstéremmel zárt, a Buducsnoszt elleni finálét ugyanis 3-1-re elveszítette. Ezüstérme azonban így is Adria Liga-indulást ér, így a hazai bajnokság mellett a rangos sorozatban is bizonyíthat.
A BB1.hu kosárlabda szakportál úgy tudja, Dickersonnak bundesligás ajánlatai is voltak, illetve a belga Charleroi is szívesen leigazolta volna.
Duinkert Argentínába csábítják
Helyi lapértesülések szerint az argentin élvonalban szereplő Regatas Corrientes konkrét szerződésajánlatot tett Josh Duinkernek, az előző szezont az Egis Körmend csapatánál töltő centernek. A kék-fehérek előző jelöltje, Marvin Jefferson egy másik országot választott, így most a klub a 29 éves kosaras válaszára vár.
A 209 centis holland-ausztrál kettős állampolgársággal rendelkező légiós a magyar bajnokságban 45 meccsen 27 perc alatt 12 pontot és 6 lepattanót átlagolt, míg a FIBA-kupában 6 találkozón 21 perc alatt 8 pont és 6 lepattanó voltak a mutatói.