Mosonmagyaróvár fellélegezhet egy kicsit

Az Országos Műszaki Irányító Törzs döntése alapján a művelettel lehet tehermentesíteni Mosonmagyaróvárt.

Kora hajnalban megkezdődött a szükségtározó megnyitása, a Lajta bal parti csatornájának másodrendű védvonalán, az összekötő csatorna alatti szakaszon - mondta Siklós Gabriella az InfoRádiónak.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője a rádiónak megerősítette, hogy már folyik ki a víz, az árvízcsúcsot "megskalpolták". Az Országos Műszaki Irányító Törzs döntése alapján ezzel a művelettel lehet tehermentesíteni Mosonmagyaróvárt. A szükségtározó megnyitására tegnap Orbán Viktor adott felhatalmazást Orbán: a legnehezebb helyzet a Lajta mentén alakult ki 2024. September 17. 14:58 .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet