Most a kerékpárosok kapnak stadiont

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány a debreceni velodrom beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.

A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) erről szóló közleménye kiemelte: a döntés egyben elismerése is a hazai pályakerékpársport elmúlt éves eredményeinek, a sportolóknak és edzőknek. - írja az autoszektor.hu honlap.

Mint felidézik, az MKSZ a velodrom építését 2018-ban - az előkészítő munka megkezdésekor - régi adósságnak nevezte, amelyet a sportágnak pótolnia kell. Az azóta eltelt időszakban a tervezési, előkészítési és közigazgatási egyeztetési feladatok voltak napirenden, amelyeket Kovács Béla, az MKSZ alelnöke koordinált. Ennek a munkának meghatározó mérföldköve és kormányzati elismerése a kiemelt beruházássá nyilvánítás.

A kormány a "debreceni velodrom beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről" című rendeletével elfogadta a beruházás koncepcióját, valamint 420 millió forintot átcsoportosított, emellett célterületté nyilvánította a tervezett pallagi helyszínt is.

A debreceni mellett a fővárosban is halad a mobil velodrom létesítése, hiszen a budapesti fa pálya beruházása február 8-án közbeszerzési szakaszba lépett, megtörtént a kiírás.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport