Isten hozott az Isten háta mögött (Belvárosi Savaria Mozi)
Képzeljünk el egy magyar filmet, aminek a sztorijában egy vasi paraszt/kőműves/pék/postás/tanár/állatorvos kicsit kényszerű körülmények között elköltözik egy eldugott helyen fekvő, kicsi szabolcsi faluba! Képzeljük el, hogy nagyon utálja az egész tortúrát és civilizálatlan vadaknak és magyarul, de érthetetlenül beszélő földönkívülieknek látja a helyieket! Aztán kiderül, hogy ott csak máshogyan beszélik ugyanazt az anyanyelvet. Hogy ott is vannak jó helyek és kipróbálni érdemes dolgok. Hogy ott is csak boldogulni akarnak az emberek. Élvezni az életet. És befogadják, magától értetődően barátjuknak kezelik az idegent…
A másikat a fal adta az előítéletnek
Danny Boon színész-rendező és csapata nem csak képzelgett, hanem munkához is látott. Elkészítette minden idők egyik legsikeresebb francia komédiáját, amit két éve az 50 milliós országban 15 millió néző látott. Valamit tehát nagyon eltaláltak az alkotók! Abban az országban, ahol hozzánk hasonlóan ezernyi különbség és különbözni akarás (pl. afrikai bevándorlók és őslakosok, muzulmánok és katolikusok/protestánsok, nyugat-európaiak és keletiek, globalisták és nemzeti érzelműek) feszültsége terheli a mindennapokat.
A sikerben, a kultuszfilmmé válásban nyilvánvalóan benne van, hogy a mozi jó terápiaként reagál a globalizálódó világot és különösen a multikulturális, hirtelen kitágult Európát terhelő türelmetlenségre. Emellett pedig élvezetes, ízes és igazi „kisemberes” darab…
Postamester a világvégén
Az Isten hozta… főszereplője egy postamester, egy (ottani szokás szerint az állam által bármilyen szolgálati helyre áthelyezhető) vidéki közalkalmazott. Mediterrán és kényelmes dél-franciaországi állomáshelyén egy rosszul megválasztott karrier-trükkje miatt büntetésből nem elbocsátással, hanem északra helyezéssel büntetik. És itt kezdődik Philippe szerencséje. Amiről először azt hiszi, hogy bal.
Délen ugyanis mélységesen meg vannak győződve a franciák arról, hogy a zord északon élők nemhogy nem igazi gallok, hanem durva és bárdolatlan idegenek, vademberek. A hely, ahol szegényeknek élniük kell, az meg már majdnem a sarkvidék, ahol talán még áram sincsen…
Ehhez képest
A gyanakvó és a legrosszabbra elkészült postást kezdetben megerősíti tévhitében, hogy alig érti az új állomáshelyén beszélt tájszólást, a sötömit - ami már nem is francia nyelv talán. (És aminek ízeihez és komikumának megértéshez nem árt a filmet először feliratozva megnézni, de amit egész tisztességgel pakoltak át a DVD-verzió magyar szinkronjánál).
Aztán persze kiderül, hogy „vidéken is élnek”. Hogy itt is lehet horgászni és jókat enni. Meg inni. Hogy itt is jó a foci (a pár éve nagyon remek Lens stadionjába látogatunk egy jelenet erejéig). Hogy itt is élnek jó és rossz emberek. Meg kicsit vagy nagyon lökött, de mindenképpen emlékezetes karakterek. Például a direktor által alakított, csupa szív helyi postai alkalmazott, Antoine. Akiben természetesen a legjobb barát lakozik és csak Philippe érkezésre várt…
Csavarjunk rajta még egyet!
Amikor a sztori már túlságosan egyenesbe kerülne és ellaposodna, amolyan „szeressük egymást, gyerekek!” szintű tanmesévé alakulna, akkor az alkotók váratlan fordulatot dobnak be. Megérkezik a déli postafőnök felesége, hogy megszemlélje férjura kies új birodalmát. A férfival összebarátkozott északi közösség pedig igyekszik megfelelni az asszonyka róluk alkotott rémálmainak és nyugtalanító várakozásainak. És a humoros, groteszk poénáradat kezdődik előröl. Sötömi 2.0…
Imagine
Oké, ez megy a franciáknak! Könnyű nekik, mégis csak a jenkik és az indiaiak mellett náluk készül a legtöbb film meg a nacionalizmusuk és a demokráciájuk is egészségesebb, mint mifelénk ugyanezek az izék.
Akkor most képzeljük el - mondjuk - ugyanezt a sztorit katolikus/református fideszes és egy fővárosi liberális főszereplésével! Vagy egy falusi vidéki és egy fővárosi magyar, esetleg egy hetero- és egy homoszexuális polgártársunk vonatkozásában. Ne adj’ isten: egy roma és egy gádzsó viszonyában. Csak képzeljük el! Talán nem is olyan nehéz - ahogyan John Lennon énekelte annak idején…
