Testvérek (Cinema City Savaria)
Valamilyen formában még a filmeket kizárólag csak szórakozásból nézők előtt is ismert tény a (főként amerikai) populáris mozi és a (főként európai) művészfilm különbsége. A filmkultúra eme szakadása ennél az egyszerű ellentétnél persze bonyolultabb jelenség. Ám az bizonyos, hogy a közönségcsalogató sztorikra vadászó hollywoodi filmgyárosok nem szívbajosak, ha egy öreg kontinensen készült és jól sikerült film újraforgatásáról van szó. Így találta rá Susanne Bier dán rendezőnő 2004-ben készült Testvéred feleségét… című, elképesztő erejű háborús lélektani drámájára.
Hozott anyagból
A jenki verzió szinte semmit sem változtatott az eredeti történeten. Adott a család büszkeségének számító, katonatiszti karriert befutó Sam ( Toby Maguire ezúttal nem pókemberes, hanem terepszínű jelmezben). Afganisztáni küldetésre készül, el kell hagynia a családi idillt, feleségét, Grace-t ( Natalie Portman) és két kislányát. A későbbi drámához itt van még a balhés, fegyveres bankrablása után éppen szabaduló öccse, Tommy ( Jake Gyllenhaall). Meg az idősebb fiúra büszke, zsarnoki és konzervatív, nyugalmazott katonatiszt apa (a nagyszerű Sam Shepard).
Sam gépét az afgán hegyekben lelövik, és a férfi eltűnik. Odahaza mindenki úgy tudja, hogy meghalt. A fiatal özvegy és lányai fájdalmát a testvéri felelősségére lassan ráébredő Tommy igyekszik enyhíteni. Barátaival átalakítja a kissé kopottas konyhát, játszik az oldott viselkedése miatt érte végtelenségig rajongó lányokkal. Kezdetben kötelezettségnek számító jelenléte lassan sógornője iránt felébredő vonzalommá alakul benne. Ám mielőtt bármilyen további lépésre szánnák el magukat, robban a dramaturgiai bomba - hazaérkezik a tálib fogságból szabadult családfő…
Pokol és Purgatórium
A kissé sablonos alaphelyzet innentől fordul át sokszereplős, egyre feszültebb családi drámába. Sam ugyanis elviselhetetlen háborús bűnt cipelt haza magával a fogságból. De a személyiségébe eleve belekódolt merevsége lehetetlenné teszi, hogy mindezt megossza övéivel. Ráadásul éles szemmel észreveszi az öccse és asszonya, lányai között kialakult bensőséges kapcsolatot. És e két lelki súly együtt robbanással fenyegető, eltorzult reakciókra készteti. A film és az események csúcspontján a család miden tagjának le kell vetnie álarcát és nyíltan a másik elé kell állnia…
Rések a pajzson
Bár az amerikai producerek egy nem kis névnek számító ír direktort, Jim Sheridant (egyebek közt: A bal lábam, Apám nevében) kértek fel a kivitelezés nemes feladatára, az újrázás kissé felemásra sikeredett. Hiába számít szinte az összes főbb szerepet alakító színész A-kategóriásnak. Hiába sűrű a sztoriban megjelenített motívumok (Tízparancsolat, Káin és Ábel, szerelmi háromszög, szülő-gyermek konfliktus, eltitkolt bűn és bűnhődés stb.) és érzelmek sokasága. Hiába a vidéki Amerikát néha egészen jól lefestő, kisrealista miliő. Hiába a pontos és érzékeny fényképezés.
A Testvérek steril, kicsit kimódolt mozi marad. Jelenetei túl kiszámíthatóan peregnek, a fordulatok hatásvadászóan következnek egymásra. Karakterek belső törvényeik szerinti alakuló, az egész drámát meghatározó sűrű hálózata helyett kötelességszerűen letudott, csak az egyes jelenetek, de nem a film egésze szintjén működő alakításokat kapunk. Nincsen tehát nagy probléma egyetlen összetevővel sem. Csak a végeredmény olyan, mint egy megbízható, de nem eredeti receptúra alapján dolgozó látványkonyha főfogása - egynek jó.
Rábeszélés-féle - avagy ment-é előbbre a világ a remake által?
Félreértés ne essék: nem beszélek le senkit a film megtekintéséről! Egy készítői legjobb meggyőződése szerint minőséginek szánt darabról van szó. Biztos sokan lesznek, akiknek újdonságot hordoz és esetleg némi katarzist is okoz majd. Akár csak a fentebb felsorolt nagy nevek szerepeltetése miatt is. Elvégre hibátlannak látszó módon keveri a háborús drámát a családi és romantikus melodrámával és a poszttraumás stressz lélektani hatásait boncolgató történettel.
Mégis: akinek módja van rá, nézze meg a dán eredetit is (aminek angol feliratos előzetesét megnézheti itt)! Annak mozgókamerás és egyszerre több felvevőgéppel rögzített, végig vibráló és feszültséggel teli pszicho-drámája után megérti majd, hogy Hollywood profizmusa ezúttal tényleg semmit nem tett hozzá a dolgokhoz. Hogy egy ennyire sűrű és közben mégis banális motívumokból építkező sztorit csakis az európai változathoz hasonlóan kreatív módon szabadott volna újra vászonra pakolni.
Esetleg várjuk meg együtt a témába vágó és sokkal erősebb dolgozat hírében álló A bombák földjén szombathelyi bemutatását!
