Némi okoskodó morgással kell indítanom az év utolsó filmajánlóját (amit az mindenképpen ugorjon át, akinek a moziba járás pusztán kikapcsoló-feltöltő szórakozás és sokkal többet nem is vár a gyöngyvásznon villódzó képektől). Úgy tűnik, az idei moziév megtévesztően jól indult az Oscarra is jelölt minőségi darabokkal, de aztán a nyártól a színvonal akkorát esett, hogy az utóbbi évek egyik legsiralmasabb termésének voltunk tanúi. (Tisztelet a nagyon kevés kivételnek, amelyeknek java egyébként éppen a szórakoztató szcénából származott).
Nos, a Szerelmes Shakespeare-ért és a Corelli kapitány mandolinjá-ért is felelős John Madden új filmje, az év utolsó hetének egyik szombathelyi premierje mintha csak ezt az ívet képezte volna le egyetlen alkotás keretei között. Erős, bivalyerős indítás, amiből akár az utóbbi évek egyik legjobb akciós drámája kerekedhetett volna - aztán halovány befejezés. Amolyan alkotói által magára hagyottan abbamaradó történet Az adósság.
Aki annak idején kedvelte a München politikai felhangokkal spékelt akciós drámáját, vagy mondjuk az idei évből az Ismeretlen férfi-t, a Hanná-t és a kőkemény Harry Brown-t, annak ez a mozi biztosan bejön majd. Ütősen működő első kétharmadában ugyanis ez a dolgozat mesteri színvonalon keveri a politikai thrillerek és akciós kém-mozik jellegzetességeit a romantikus színekkel és a morális drámák feszültségével.
A mozivásznon még mindig élnek nácik
1965-66-ban játszódó idősíkján három fiatal Moszad-ügynök Kelet-Berlin fojtogató és komor díszletei között nácira vadászik. Rachel ( Jessica Chastain Oscar-gyanús alakítása), Stephan (a félig magyar Marton Csokas) és David ( Sam Worthington ezúttal nem kékben) a „birkenaui mészárosként” elhíresült, a háborúban foglyokon kíméletlen orvosi kísérleteket folytató Dieter Vogel ( Jesper Christensen zseniálisan ördögi játéka) elrablását és Izraelbe szállítását kapja feladatul.
Magát az akciót aprólékos realizmussal és a mostanában már kötelező retró atmoszférával idézi fel a film. A nőgyógyászként dolgozó ex-nácihoz Rachelnek mint gyermekáldásért kitartóan próbálkozó fiatalasszonynak kell közel férkőznie. Közben a fiúk a menekülés és fogolyszállítás bonyolult manőverét készítik elő titkos csatornákon a tel-avivi központtal is kapcsolatot tartva. A tökéletesnek hitt tervbe természetesen belerondít a szürke valóság, így a csapat a fogollyal együtt a fedőlakásban húzza meg magát egy időre.
A nyilvánvalóan az Eichmann-sztori mintáját követő film ereje innentől mutatkozik meg igazán. Amikor a három ügynöknek a titkos lakásban való összezártságára, a fogollyal és saját lelkiismeretükkel folytatott vívódásaira koncentrálunk. Már a lány és a gyanakvó doktor korábbi jelenetei is robbanásig voltak telítve érzelmi feszültséggel (tessék belegondolni mélyebben a helyzetbe!). A ravasz és elszánt Vogelnek a fiatal izraeliek elleni fenyegetően tudatos lelki hadviselése pedig az utóbbi években egyik legerősebb jelenetsora.
Szerelem, szökés... hazugság
A klausztrofóbiás és paranoiás atmoszférát pattanásig feszíti a három fiatal között szétbogozhatatlanul összekuszálódó érzelmi háló. Rachel saját női vonzerejére éppen a küldetés alatt érez rá. David reménytelenül szerelmes a lányba, akit mégis a főnököt játszó tapasztaltabb Stephan visz ágyba. A lány fedő-sztoriból váratlanul valósággá váló terhessége végleg összekuszálja a szálakat, éppen amikor a hazajutásra kidolgozott B-terv is kútba esik és Rachel egyik őrsége alatt Vogel kiszabadul a lakásból.
Ezen a ponton mindenképpen el kell hallgatnom a cselekmény további bonyolódásával kapcsolatos részleteket. Hogy mi történik Vogel szökése után, mindez hogyan kapcsolódik a film másik idősíkjához, 1997-hez, miért és milyen feldolgozhatatlan és közölhetetlen titkokat cipelnek a kelet-berlini kaland után a hősök, miért romlik meg helyrehozhatatlanul minden irányban a csapatot összetartó erő, miért nem képes Rachel az akcióról könyvet író újságíró lánya szemébe nézni - ezeknek a kérdéseknek a tisztázásához be kell gyűjteni az érdeklődőknek Madden alkotását.
Pedig majdnem megvolt
Kár hogy a dosztojevszkiji dilemmák szintjén kidolgozott és megalapozott múltbéli történet napjainkba helyezett folytatása és megoldása már kevésbé igényesre, felületesebbre és elkapkodottra sikeredett. Pedig a főkarakterek érett korú alakítóin ( Helen Mirren, Tom Wilkinson és a cselekményből drámai módon a film felütésében kilépő Ciarán Hinds) nem múlna az évtizedekig cipelt, marcangoló belső dráma és a széthullott kapcsolatok eljátszása.
Csakhogy a forgatókönyv ezen részében nem sikerült azt az arányosságot megőrizni, ami az akciós szál és a lélektaniság között olyan finomam működött korábban. Ahogy az már ilyenkor lenni szokott - ha vezéráldozatokkal is - a bűnöst eléri a méltó büntetése. Kár, hogy a fináléra felejtették el az alkotók, hogy filmjük erejét annak sikerültebb felében éppen a fekete-fehér ítélkezéstől mentes drámai hitelesség adta...
