Ideje megint jó hangosan kimondani, hogy a hollywoodi álomgyár nemcsak vizuális szemetet és egyszer használatos darabokat gyárt sorozatban, hanem minőségi darabokat is! A Los Angeles-i külváros filmgyáraiban is nyüzsögnek a tehetséges kismesterek, akik ha nem is feltétlenül minden alkalommal, de képesek lenyűgözni vagy éppen intelligensen szórakozatni minket. Egy ilyen alkotó, David O. Russell, néhány elképesztően tehetséges színész és egy nagyon erős, megrázó és elsőre nem annak tűnő hétköznapi emberekről szóló történet találkozásából született meg A harcos című mozi. Ami seregnyi díj-jelöléseiből fontosakat valóra is váltott (erről majd később) - de természetesen nem ezért szerethető film és kötelező néznivaló.
Direktorunk 1998-ban már egyszer elkápráztatott minket, amikor az első Öböl-háborúba helyezett, az elrabolt kuvaiti aranytartalékért folyó hajszáról forgatott többször is visszanézhető filmet ( Sivatagi cápák). Már abban a darabban is fel kellett figyelnünk az egyik legfontosabb védjegyére: a műfajok és stílusok finoman vagy éppen groteszk és karcosan szórakoztató összeboronálására. Na meg a hangsúlyosan erős színészi jelenlétre. És hogy úgy képes hozzányúlni drámai alapokon álló sztorikhoz, hogy abból nem köldöknézős művészkedés vagy éppen szalondráma, hanem minőségi szórakoztatás kerekedik.
Dicky és (fél)testvérei
A jó David a felsorolt tulajdonságok mellett még bátor ember is. Annak kell tekintenünk, hiszen a kisemberekből lett bajnokok, a saját személyes poklaikból és a külvilág szorításából csúcsra érő, az ellenfelet és saját démonaikat legyőző karakterekről szóló bokszoló-mozik ugyancsak népes műfajában igyekezett érvényeset mondani. Olyan klasszikusok után, mint a Rocco és fivérei vagy a Rocky-filmek és a Dühöngő bika, az ír A bunyós, az Ali és A remény bajnoka, a női verziónak számító Millió dolláros bébi, a wrestling-témájú tavalyi A pankrátor, netán a magyar bokszlegenda Papp László életét feldolgozó dokumentarista Pofonok völgye...
A harcos két féltestvér, az ír Mickey Ward (Mark Wahlberg) és bátyja, Dicky Eklund élettörténetét dolgozza fel. Az alulról induló, tehetséges fiúknak a behatárolt külvárosi létből való kiemelkedésre szinte csak az ökölvívás az egyetlen lehetőségük. A film összes jelentének hátterében ott állnak az összetartó és kemény nőkből álló család meg a környék jellegzetes alakjai: a közrendőrtől és borbélytól, a kocsmároson és a prostituáltakon át a boltosokig, drogosokig és a háziasszonyokig. És valahogyan mindenki a fiúkba és a ringbeli reményekbe kapaszkodna...
Aki dudás akar lenni...
Kettejük közül az idősebb Dickey az ösztönösebb, a bunyós zseni. Valamikor magát Sugar Rayt is megszorongatta - és ez a történet a film egyik legerősebb motívuma. Úgy keveredik benne a vágy és a valóság, hogy közben mégis elég teret hagy a történtek akár homlokegyenest ellentétes nézői értelmezésére. Évekkel később Dickey már lecsúszott drogos simlis, aki saját anyja elől is bújkál vagy menekül. A kőkemény Alice minden reménye ugyanis a karriert sokkal komolyabban vevő Mickey menedzselése, de ebben nem igazán számíthatnak immár a magát szétcsapó bátyra.
A kialakult helyzetben mindenki jónak látszó, később mégis rossznak bizonyuló döntéseket hoz. Aztán az amúgy is sűrű külvárosi családi kör lassan fullasztó pokollá válik. A drámai színekre romantikus felhangok is nyomulnak, mert Mickey számára sokáig úgy tűnik, hogy a vesztésre ítélt családi miliőből az ambiciózusabb, még főiskolára is járt Charlene ( Amy Adams) oldalán kiléphetne. Amikor egy balul végződő este végén Dicky hosszú időre börtönbe kerül, a történet minden szereplője rákényszerül, hogy átgondolja mit, hogyan és főként kikkel együtt akar kezdeni az életével.
Miből lesz a cserebogár
A harcos innentől látszólag az ilyen filmek cselekményéből már jól ismerős nyomvonalon halad a reménytelenek nyugalmával induló, kemény küzdelemmel és övéi segítségével újra a csúcsra jutó kisember dicsőítéséig. David O. Russell verziója azonban úgy követi ezt a dramaturgiát, hogy közben friss és eredeti módon írja felül vagy éppen alul mindezt. Ügyesen keveri munkájában a drámai és a groteszk, ironikus színeket vegyítő családtörténetet és személyiségfejlődési tanmesét, a reality műfajokat idéző dokumentarizmust és a társadalomkritikát, a romantikus filmet a szokásos populáris hőstörténetettel.
Az alkotást számtalan nagyon komoly díjra jelölték az előző filmes versenyszezonban, amikből végül az anyát alakító Mellisa Leo és a jenki értelmezésben mellékszereplőnek számító (valójában abszolút értelemben a történet motorját jelentő) Christian Bale színészi trófeáit váltotta valóra. Bale-t innentől már nem csak a díj, hanem a teljesítménye okán egyértelműen nemzedéke egyik legnagyobb hollywoodi színészének kell tekintenünk. Úgy eleveníti meg Dicky ellentmondásos figuráját, hogy abban egyszerre ott van minden fentebb felsorolt bunyós hős. Mégis egyikükre sem hasonlító, eredeti és főként hiteles, szerethető karaktert adott nekünk. Alakítása a már halott Heath Ledger Jokeréhez mérhetően filmtörténeti...
Aki moziban akarja látni a verekedős íreket: Savaria Mozi, jövő szerdáig. Most már csak a Winter’s bone - A hallgatás törvényé-nek bemutatóját kell kivárnunk a tavalyi év hollywoodi csúcsterméséből...
