Julie & Julia - Két nő, egy recept (Belvárosi Savaria Mozi)
A nő témák érzékeny, női feldolgozása a külvárosi vásznakról erre a hétre beköltözött a belvárosba. Itt debütál Nora Ephron Julie & Julia című munkája, amely a magyar keresztségben a témában eligazítóbb Két nő, egy recept alcímet kapta. Ebben minden szónak jelentősége van: ezúttal nem egy, hanem egyszerre két, párhuzamosan adagolt igaz történetet kapunk (ahogyan a film eredeti plakátja is ígéri).
Ráadásul a receptúra sem csak átvitt értelemben, a női szerepek és önazonosság megtalálása vonatkozásban, hanem szó szerint is értendő. A nézők ugyanis jelentős részben konyhában játszódó, kétórás folyamatos főzőtanfolyamot is kapnak a mozijegyük mellé.
Feministák, kíméljék!
Ne tessék átverésre gondolni! Nem a hagyományos női szereposztás (az asszony helye a tűzhely mellett, neve pedig egyébiránt „hallgass!”) rafinált, pasik által filmre kotyvasztott dicshimnuszát látjuk. Hanem két igazi főzőzseni, családjuk, barátaik és a nagyközönség szívét a gyomrukon keresztül meghódító, hús-vér asszony sztoriját.
Julia Child az amerikai televíziózás 1960-as évekbeli első női sztárszakácsa volt. Férjét Párizsba követve ismerkedik meg a francia konyha titkaival és mindezt máig népszerű, több száz oldalas receptkönyvben osztotta meg a hamburgerkultúrába beleragadt honfitársaival. Ez a bizonyos szakácsköny mint anyai hagyaték ihleti meg a film másik főszereplőjét, Julie Powellt. Ő az ezredforduló után kattan rá a konyhatündéri hivatásra, s mindezt nemzetközi népszerűséget hozó blogban teszi közkinccsé.
Célközönség
A sütés-főzés, pácolás, aprítás és szeletelés közepette mindkét hölgy egész életet él. Korántsem férfiaktól függő, nekik alárendelt feleségek, hanem a autonóm, modern női személyiségek. Akik ugyanakkor a hagyományos női minták átalakult továbbélésére is jó példát szolgáltatnak. Árnyalt és valóságos alakjukat érzékenyen formálja meg a Meryl Streep (aki ezért és a múlt héten beharangozott romkomjáért együtt lett Globe-jelölt) és Amy Adams. Emlékezeteset alakít a férjek szerepében a nagyszerű karakterszínész Stanley Tucci és Chris Messina is.
A filmet jó szívvel ajánlom fogyasztásra a következő körökbe tartozóknak: nőknek, főzni szeretőknek, enni szeretőknek, igényesen megcsinált filmeken szórakozni akaróknak. Talán egyedül a gyomorbajos éttermi és filmes kritikusoknak fekszi meg a gyomrát…
Az irányítás határai
Sokkal nehezebben emészthető, de igazi ínyenc csemege a hét másik premierje, a nagyjátékfilmmel utoljára négy évvel ezelőtt jelentkezett Jim Jarmusch amerikai függetlenfilmes rendező új munkája, Az irányítás határai. Direktorunk igazi szerzői-művészfilmes sztáralkotónak, kliprendezőnek és színésznek számít. Letisztult képi világú és fanyar, egzisztencialista humorú filmekkel (pl. Florida, a paradicsom; Törvénytől sújtva; Éjszaka a Földön; Halott ember; Szellemkutya) vétette észre magát még az 1980-as évtizedben. Az abszurd posztmodern lét krónikásának szokás tekinteni.
Az igazi búsképű lovag
Új mozija egyszerre idéz klasszikus kulturális mintákat, történeteket és mesél el egy kommersz zsánerfilmekből, krimikből és kémmozikból nagyon is ismerős sztorit - csak persze kicsit/nagyon (nem kívánt törlendő!) másképpen. Hallgatag főhőse keresztül-kasul utazza Spanyolországot, furcsa emberekkel találkozgat, különféle rejtélyes üzeneteket vesz át. Mindeközben érzelem alig tükröződik az arcán és monoton szokásokat űz. A néző már-már lemond arról, hogy a motiválatlannak tűnő, vég nélküli bolyongása célba is ér, amikor a sztori váratlanul csattanós véget ér.
A kimondható és megmutatható határai
De Jarmusch filmjeinek varázsa sohasem a sztori frappáns bonyolításában rejlett (bár önmagában elég nagy mágia elmesélni valamit a történések majdnem teljes kiiktatásával). Cseh származású mesterünk a megfogalmazhatóság határait feszegette mindig is. A pillanatok, a létezés, a megszülető és kihunyó érzések és elhatározások, a személyiség megjeleníthetősége érdekli most is.
Zseniális partnerei ebben a remek színészek: a szavak nélkül is beszédes arcú főszereplője, Isaac De Bankole; az előző filmjéből idevándorolt Bill Murray és Tilda Swinton vagy a mexikói Gael Garcia Bernal, Innaritu kedvenc aktora. Meg persze a lenyűgöző képi atmoszféráért felelős operatőr, Christopher Doyle, Wong Kar Wai állandó munkatársa. Hogy mennyit sikerült megragadni a múló időből, azt majd a jövőbeli ítészek eldöntik - mi addig is ne hagyjuk ki a titokba való beavatást!
Slágerfilm (Belvárosi Savaria Mozi)
Kinek kell a tegnapi újság?
- énekelte annak idején a Rolling Stones, és okkal juthat eszünkbe éppen ez a dal a Slágerfilm című új magyar dokumentummozi bemutatója kapcsán. A média napi valósága annak ellenére túlhaladt a filmben feldolgozott eseményeken, hogy az oknyomozó, eseménylekövető alkotás másfél-két hónappal a történtek után már közönség elé került. Nem más ugyanis a téma, mint az elmúló esztendő talán legnagyobb közéleti skandaluma: az országos kereskedelmi rádiósávok újraosztása körül kialakult botrány.A Bumeráng mindig visszatér
A Slágerfilm elsősorban az ország vitathatatlanul legkedveltebb szórakoztató rádióműsorának, a Bochkor Gábor és Boros Lajos fémjelezte Bumerángnak a búcsúját kíséri végig. A döntés megszületésétől, a döbbenet és elkeseredés fázisán át bemutatja az utolsó adások alatt a stúdióban uralkodó hangulatot, a rádiósok reakcióit. És nem utolsó sorban a milliós hallgatótábor rokonszenvét jelző számtalan jelzést a szimpátiatüntetéstől az aláírásgyűjtésig és utcai dudálásokig.
Új a tábor, új a zászló
A filmet elsősorban a cinikus és gőgös döntéshozóknak, mindenkori politikusoknak lenne érdemes megnézniük. Hogy legyen némi fogalmuk az általuk vezetett ország polgárainak civil érzéseiről. Igazi dokumentumfilmeshez méltóan a valóságfeltárásban régi motoros Csillag Ádám elsősorban rögzíteni igyekszik a történéseket és a kavargó érzelmek kuszaságát. Az már nem az ő hibája, mert legfeljebb sejteni lehetett a forgatáskor, hogy az évtizedes hagyományú műsor nem tűnik el, hanem folytatódik. Új márka és zászló alatt. Ez persze egy másik film témája lehetne…
