Ahhoz a siralmas és ínséges közeljövővel fenyegető helyzethez képest, ami a hatalmi szóval leállított, átszervezett és alig néhány hete újraindított magyar filmgyártásban uralkodik – örömteli, hogy ebben a hónapban három új magyar alkotás is vászonra kerül. Még nem az Andy Vajna fémjelezte szép új, filmes világ köszöntött ránk. Mindösszesen nagyjából egy időre készültek el az utómunkái Sipos József csütörtöktől látható Márai-adaptációjának, Török Ferenc évek óta készülődő török mozijának és ennek az ügynökös történetnek, Bergendy Péter A vizsga című politikai thrillerének.
Azonnal előre is bocsátom: a krízis biztos jele, hogy a jelzett három munkából kettő televíziós bemutatásra szánt darab - bár ez szerencsére (és erről alább még majd lesz szó) filmajánlónk tárgyának formai megoldásain nem feltűnő, sőt talán kijelenthető: sikeresen eltüntetett, eltakart sajátosság.
Bergendy direktor úr kemény fába vágta fejszéjét, vagyis (stílszerűen szólva) a magyar közgondolkodásban mai napig fehér foltnak vagy éppen darázsfészeknek minősülő témára irányította képalkotó és meseszövő masináját. Mert még mindig elszigetelt eseményszigetnek kell minősítenünk azt a néhány nyílt szembenézést és tisztázást, botrányos lelepleződést és kínos magyarázkodást, ami kies hazánkban a letűnt állampárti idő titkosrendőrségének és besúgóhálózatának működése tárgyában az elmúlt két évtizedben megtörtént.
Besúgók és provokátorok
A témában mai napi abszolút mércének és etalonnak tekinthető A mások élete című német alkotáshoz hasonlóan A vizsga is a sötét oldalon találja meg a maga (ellen)hőseit. 1957 decemberében, Szenteste alig félnapnyi ideje alatt játszódik le a magyar filmekben ritkán látható sűrűségű történet. Az államvédelmi hatóság a megtorlások mellett saját állományának belső ellenőrzésére is komoly energiákat mozgósít: meg kell bizonyosodniuk a tartótisztek és elhárítók új rendszer iránti feltétlen hűségéről.
A vizsgák szigorúan titkos körülmények között, a korszak személyi és technikai lehetőségeinek mai szemmel nézve is izgalmasan megidézett totális bevetésével zajlanak. Konspirációs bérelt lakások, hierarchikusan felépített és többoldalúan szigorúan kontrollált ügynökhálózat, lehallgató és ellenlehallgató-készülékek, magnetofonok arzenálja, teleobjektíves fotómasinák és persze kellő számú rámenős operatív személyzet. És persze az egészet összetartó fortélyos félelem, ami igazgatja mindezt...
A kulturális élet szereplőit szemmel tartó fiatal és törekvő tartótiszt, Jung András konspirációs lakásában, német nyelvtanári álca alatt még az ünnep napján is keményen dolgozik: besúgókat hallgat meg, jelentést ír és listát frissít. Nem is sejti, hogy a hozzá az ellenőrzés ürügyével beállító és őt családi vacsorára invitáló atyai tanítómestere és főnöke tőle nem haza, hanem a szemközti házban felállított megfigyelőállásba megy. Merthogy a fiatalember számára éppen Karácsony előestéjén jött el a lojalitás-próba, amit ő vezényel le.
A moszkvai elvtársak módszerei szerint
Jó ideig business as usual keretek közt csörgedező események akkor pörögnek fel, amikor Markó alezredes számára ismeretlen látogató tűnik fel András lakásán - egy titokzatos és vonzó nő. És ez csak az első előre nem bejelentett, előírásoktól eltérő lépése lesz a film szereplőinek. Az este folyamán a sztálini időkben formába öntött ügynök-tankönyvek összes szabályát fel fogják itt rúgni.
A rendkívüli idők ugyanis a régi szabályok és eljárások újfajta alkalmazását kívánják meg a különös személyiségű kommunista harcosoktól. Ezekben csak egyetlen motívum változatlan: a párt elveihez és a felettesek parancsaihoz kérdések nélküli ragaszkodás - minden személyes érzelemtől vagy privát gesztustól mentesen. Az amúgy is nagy tétre menő és súlyos titkolózással terhes alaphelyzetet tovább bonyolítja, hogy a vizsga során együtt dolgozó megfigyelőcsapatban is vannak egymásnak új arcok. Így egy idő után mindenki gyanús mindenkinek, senki nem tudhatja, kiben bízhat meg akár egyetlen válasz erejéig is.
A konspirációs kirakósdi azonban a legkomolyabb feladványokat a nézőnek tartogatja. Köbli Norbert lélektanilag és dramaturgiailag tökétesen kidekázott eredeti forgatókönyve ugyanis jelentről jelenetre szolgál meglepetésekkel az egyes karakterek motivációit, sejtett és rejtett titkait illetően. A nézőnek minden egyes lépésnél át kell értékelnie a játszma állásáról és főként annak mozgatórugóiról addig felállított feltevéseit. A legnagyobb fordulat természetesen a zárójelenetben csúcsosodik ki: meglepetésünk (a film némely szereplőjével együtt) garantált.
Zsánereket ide, de mindjárt többet!
Bár az alkotás eredetileg televíziós formát célzott meg, a kevés és zömmel belső helyszínt összekötő története ellenére is megteremti a mozifilmekben megszokott izgalmasabb és változatosabb atmoszférát. Ez főként nyomasztó, sejtetésekkel és sötét titkokkal terhes, enyhén film noiros alaptónusának köszönhető. Még néhány (visszafogottan) akciós jelenetre is futotta az alkotóknak, ami a sakkjátszmaszerűen feszült nyomozósdi mellett éppen elegendő a nézői érdeklődés fenntartásához.
Tekintve, hogy az egész film professzionálisan vágott. Így az összes párbeszéd egy-egy vívómérkőzéshez hasonlatos - támadásokkal és védekezésekkel, megtévesztésekkel és váratlan húzásokkal. A szereplőgárda pedig elsőrangú és minőségi: Jungot a magyar film egyik titkos favoritja, Nagy Zsolt, főnökét pedig a most különösen elemében lévő, egyszerre mefisztói és rezignált Kulka János alakítja. Az ilyenkor szokásos végzet asszonya karakter érdekes itteni verzióját Hámori Gabriella, a jó ideig másodhegedűsnek tűnő vizsgabiztost pedig Scherer Péter játssza. A film zárójelenetében még vászonról mostanában hiányolt Haumann Péterrel is találkozunk.
Néhány erőtlenebb vagy a nagyközönség számára túlságosan szerzői filmes, hagyományosan elitista, esetleg az ügynöktémát felszínesen kezelő és gyenge kommersz próbálkozás után megkaptuk a téma nagyközönség számára is követhető, izgalmasan zsánerfilmes feldolgozását. Krimi, politikai thriller, romantikus mozi, profi akciók, míves kamaradráma és történelmi film - egy árért. Most már csak az a kérdés, hogy a magyar film lerobbant állapotában észreveszi-e mindezt a hazai közönség, akinek a kedvéért ez az alkotás elkészült...
