Menekülnek a cégek Magyarországról, mert nincs munkaerő

A vállalatok inkább Ukrajnába, Szerbiába vagy akár a Távol-Keletre költöznek.

Az utóbbi időben több cég is elvitte egyes termelési egységeit Magyarországról, emellett már a tervezett bővítések egy része is elmaradt a munkaerőhiány miatt – írja csütörtöki számában a Magyar Idők.

A lépés főleg az alacsonyabb hozzáadott értékű egységeket, vagyis az összeszerelő üzemeket érinti. A napokban például Gyöngyösön és Gödöllőn több mint ötszáz munkavállalóját bocsátja el az egyik nemzetközi cég, mert az üzemet elviszik az országból.

Bonyhádi Zoltán

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke elmondta, hogy korábban más vállalatok egységeinél is előfordult ilyen, többek közt Móron, Sárváron, Tabon. Eddig két-háromezer munkavállaló állása szűnt meg a jelenség miatt, ám az elmaradt beruházások nyomán több – köztük magasabb tudást igénylő – munkahely sem jött létre. Sőt, az üzemek elköltözése miatt magasabb képzettséget igénylő állások is megszűnnek.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára adatai szerint nagyjából félmillióra tehető a munkanélküliek, az inaktívak, valamint a közmunkások száma, velük enyhíteni lehetne a problémát. Dávid úgy véli, átmenetileg megoldás lehet a külföldről behozott munkaerő, hiszen közel kétszázezer munkavállaló megy nyugdíjba az idén és jövőre, ami a jelenleginél is súlyosabbá teszi a munkaerőhiányt.

Nemrég írtunk arról Döbbenetes szám: majd 610 ezren vándoroltak már el Magyarországról 2018. May 15. 08:23 , hogy tavaly 610 magyar állampolgár élt és dolgozott külföldön, ők az utóbbi években vándoroltak ki.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság