Munkába állt a Viktória FC

Rácz Zsófia és Tóth Enikő távozott a szombathelyi női focicsapattól.

Megkezdte a felkészülést a 2012/2013-as szezonra a női labdarúgó NB1 legutóbbi ezüstérmese, a Viktória Trend Optika FC. A gárda vezetőedzője, Iszak Gábor azt mondta, eleinte a fizikai felkészülésre fektetik a hangsúlyt.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

– A felkészülés elején az erőnléti edzésekre fókuszálunk, emellett előtérbe helyezzük a labdó gyakorlatokat is. A taktikai dolgok elsajátításával később foglalkozunk. A hétvégén egy németországi túrán veszünk részt az U19-es csapattal, hétfőn pedig az Amerikai Egyesült Államok U17-es együttesével mérkőzünk meg Horvátországban.

Ami pedig a játékoskeretet illeti: Iszak Gábor egyelőre két távozó mellett egy érkezőről tudott beszámolni.

– Rácz Zsófia Németországban folytatja pályafutását, valamint egy másik meghatározó játékosunk, Tóth Enikő is távozóban van. Az érkezők között eddig Szalkai Zsófia neve szerepel.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport