Munkába állt az SZKKA

Marosán György együttese szeptember 16-án a Kozármisleny ellen kezd, a HVSE Sport Kft. Dorogra utazik.

Véget ért a mintegy másfél hónapos nyári szünet, megtartotta a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia felnőtt csapatának első edzését Marosán György vezetőedző. A keret tizenhat tagja jelentkezett hétfőn az Egyetemi Sportcsarnokban, ahonnan igazoltan hiányzott a junior világbajnok Hornyák Bernadett, ő 2 hét múlva csatlakozik Mayerékhez.

- Az első edzésen még az ismerkedés játszotta a főszerepet, elmondtam mire számíthatnak tőlem, illetve milyen szabályok mentén kell, hogy folyjon a munka. Ezután felmérések következtek, majd játékkal, pontosabban szólva teremfocival fejeződött be a tréning – tájékoztatta a klub honlapját Marosán György.

Megkezdte a felkészülést az SZKKA
szombathelyikezilabda.hu

Ezen a héten egyébként főleg az állóképesség- és az erőfejlesztő foglalkozások kapnak hangsúlyt, de természetesen előkerül már a labda is.

Rangadóval kezd az SZKKA

Időközben sorsoltak a Magyar Kézilabda Szövetségben, az SZKKA már az első fordulóban nagy rangadót játszik, a Kozármisleny ellen, hazai pályán kezdi a pontvadászatot, míg városunk másik csapata, a Haladás VSE Sport Kft. (amely végül bennmaradhatott a másodosztályban) Dorogra látogat. A várhatóan nagy érdeklődéssel kísért SZKKA - Haladás városi rangadót október 21-én, vasárnap rendezik. Az NB I/B nyugati csoportjának őszi programja IDE kattintva tanulmányozható.

Az NB I/B. nyugati csoportjának beosztása:

NEKA
SZKKA
Kozármisleny
Szekszárd
Rinyamenti KC
ETO U19
Mohács
Pénzügyőr
Gárdony
HVSE Sport Kft.
Dorog
Dunaújváros U19

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport