Na, most dobd be a levelet!

Ez a felszólítás a levélhordó postásoknak (kézbesítőknek) szólhat, akik bizony nincsenek irigylésre méltó helyzetben a képen látható állapot miatt.

Hetente akár többször is dugig rakják prospektusokkal, szórólapokkal a postaládákat, amelyek eredeti funkciója levelek, értesítések, kisebb levélcsomagok tárolása lenne. Lenne, mivel mindaddig erre nincs lehetőség, amíg az egyre szaporodó reklámanyagokat a levélszekrények tulajdonosai nem veszik ki a levélszekrényekből. Márpedig a nap közben dolgozók vagy másutt tartózkodók ezt csak késő délután, vagy este tudják megtenni.

Kilógó szórólapok, csak egy érintésre a teljes kézbesüléstől
Lendvai Emil

A levélkézbesítő postások viszont napközben végzik munkájukat, amelyet alaposan megnehezítenek a megtelt postaládák. Két választásuk marad: vagy kiveszik a kötegeket a ládákból – ha egyáltalán hozzájuk férnek -, és leszórják a földre, vagy szép óvatosan távolítják el a prospektusokat, szórólapokat, bedobják a küldeményt a címzettnek, majd szépen visszahelyezik, amiket kivettek. Mindkét esetben üzleti érdekből mások dolgoztatják meg őket, a második esetben kétszer is.

Szegény postások, amúgy is úgy közlekednek, akár a málhások, s e nélkül is éppen eleget időznek egy-egy családi háznál, lépcsőházban. A lakók oldaláról pedig ez a szinte mindennapos állapot azzal a veszéllyel jár, hogy elverődhetnek fontos küldemények, értesítések. Hogy milyen megnyugtató megoldások lehetnének? Nagy kérdés. Az azonban biztos, hogy a postaládák, levélszekrények szóróanyagokkal telítése nem tartozik ezek közé.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény

Tovább az oldalra