Nagyot ütött a forinton Orbán bejelentése

Egy nap alatt 13 forinttal, azaz 3,5 százalékkal gyengült a forint. Ez 2,5 hónapos mélypont az euróval szemben.

Az egész nap gyenge forint mélyrepülésbe került azután, hogy Orbán Viktor bejelentette Itt a mai bejelentés: az „extraprofitból” védi meg a rezsit Orbán 2022. May 25. 18:15 a legújabb gazdasági intézkedéseket - hívta fel a figyelmet a Telex.

Míg reggel még 382 forint körül volt az árfolyam, este fél hét körül már 392-es árszint fölött járt az euró, majd néhány perccel hét után már 395 forint közelében zajlott a kereskedés. Ez azt jelenti, hogy egy nap alatt 13 forinttal, azaz 3,5 százalékkal gyengült a forint. Ez 2,5 hónapos mélypont az euróval szemben - írja a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság