Jelentős, 425 millió eurós, azaz csaknem 170 milliárd forintos hitelkeret biztosítását hagyta jóvá a kormány a Magyar Fejlesztési Bank számára, a tőkekövetelés 80 százalékának állami kezességvállalása mellett- írja a portfolio.hu .
A Magyar Közlönyben vasárnap délután megjelent kormányhatározat értelmében az MFB a hitelkeretet a Vodafone Magyarország 51 százalékos tulajdonrészének megvásárlásához biztosíthatja a 4iG leányvállalata, az Antenna Hungária számára.
Ez azt jelenti, hogy a 4iG többségi tulajdonában lévő válllalat is szerepet kap majd a tranzakcióban, amiről eddig még nem esett szó. A 4iG pénteki felminősítését követően mindezekből arra következtet a lap, hogy napokon belül lezárulhat a Vodafone Magyarország felvásárlása.
A 4iG és a magyar állam augusztus végén jelentette be, hogy megvásárolnák a Vodafone Magyarország 100 százalékát, a tranzakcióval a 4iG többségi 51, a magyar állam pedig 49 százalékos tulajdonosa lenne Magyarország második legnagyobb távközlési cégének.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!