Ezeken a friss NASA-felvételeken úgy néz ki a Föld, mint valami idegen bolygó

A Nemzetközi Űrállomásról készített képek ráadásul irreálisan csúcs minőségben készültek, ami különös hatást kölcsönöz az egésznek.

A Földünkre hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, ahogyan az mindig visszaköszönt ránk a földrajzatlaszokból: egy ragyogóan kék, életet sugárzó üde üveggolyóra. Na, hát a NASA friss felvételein nem igazán ezt az arcát mutatja lakóplanétánk: inkább tűnik egy vegyifegyveresen zöld gázokkal burkolt, önmagával kémiai reakcióba lépett, ijesztő, sötét óriásnak. Pedig ami ezt okozza, az a világ egyik legtermészetesebb jelensége, az Aurora borealis, vagyis a sarki fény - amit viszont ez alkalommal a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről mutatnak be.

De el lehet kapni mást is: villámokat a felszínen, nagyvárosok világítását, és egyéb nehezen dekódolható forrású fényeket, és persze iszonyú sok csillagot - amikről sosem lehet elégszer elmondani, hogy ezek ugyanolyan napok, mint a mi Napunk. Persze a felvétel sem lenne ennyire látványos, ha nem szuperbrutál 4K-s felbontásban rögzítették volna.

Hiába, a NASA továbbra is érzi, hogyan tolja a píárt:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech