Tegye a szívére a kezét a nyájas olvasó, és vallja be, ha Kádár alatt járt iskolába, nem nagyon hallott sem Ottlikról, sem a műről azon egyszerű oknál fogva, mert nem szerette a rendszer sem az írót, sem a művét. Sőt, egyenesen üldözte, csak a konszolidáció hozta meg számára az írói elismerést, az Iskola a határon-t a rendszerváltás után fedezte fel a nem vájtfülű közönség olyanokkal együtt, mint Szerb Antal, Bibó István, Füst Milán, Márai Sándor vagy épp Kristóf Ágota, ha már Vas megyéről és Kőszegről beszélünk 
Sokan összekeverik Agatha Christievel: ő Agota Kristóf, egy világhíres szombathelyi nő 2016. November 09. 12:35 .
Ezt a listát a végtelenségig lehetne bővíteni, s mindahányhoz hozzá tehetnénk, hogy a kommunista hatalomnak azért nem kellettek, mert túlságosan európerek voltak, s ami a pikáns a történetben, ma ugyanaz a bűnük. Nem kellően nemzetiek, túlságosan világpolgárok, s ezzel nem a regnáló hatalmat minősítjük, csak jellemezzük mindenkinek saját bejáratú továbbgondolásra. Ottlik azonban a mi írónk lett, mondhatni azt is, hogy Vas megye a sajátjaként tekint immár rá.
Ezért – mert az Iskola a határon eddig kötelező olvasmány volt, most pedig már újra nem az – úgy érezzük, hogy a NAT személyesen tőlünk vett el valamit, Vas megyének – már akinek – duplán fáj, hogy Ottlik nem, Wass Albert pedig igen. Megjegyezhető, Ottlik így is Kőszegé marad, az iskola továbbra is ott áll, csak a NAT miatt az országban kevesebben ismerik meg így Kőszeg nevét, hogy nem csak a török kapcsán ugrik majd be a városka – ha egyáltalán –, hanem róla is.
Hogy az Iskola a határon már nem kötelező olvasmány, azzal a magyarság veszít. Vas megye nagyobbat, Kőszeg pedig még hatalmasabbat, de ennek nem Ottlik hiánya a fokmérője, hanem, ami helyette lesz. Országos és elementáris a fölháborodás, már a NAT éjszakai meghirdetése utáni nap kiadta a Magyartanárok Egyesülete az állásfoglalását, amiben mélységes és jól indokolt felháborodását fejezte ki.
„...Ez az alaptanterv újra az ideológia, a politika szolgálólányává teszi az irodalmi nevelést, s ezzel legalább negyven évvel veti vissza az 1978-ban a szolgálólányi szerepből kiszabadult magyartanítást. Irodalomszemlélete a művek nyelvi megvalósulásának és nemzeti kulturális értékének elszakításával, szembeállításával nem konzervatív, hanem elmaradott. Olyan ideológiai kiindulópontokat tartalmaz, amelyek nem eredményezhetnek érvényes tanítási koncepciót. Az irodalom tananyag kitüntetett eleme az üldözött magyarság koncepciója, a Trianon fölötti gyász hangsúlyozása és a határon túli magyarsággal való egység deklarálása. Nem tagadva a történelmi trauma miatt érzett fájdalom jogosságát, illetve a magyar irodalom államhatárokon túllépő jellegét, ezt a fájdalmat az irodalomtörténet vezérgondolatává tenni mélyen irodalomellenes gesztus...”
Ugyanekkor megjelentek a Facebookon a nem tanítok fasiszta írókat táblával fotózott tiltakozások, sőt, szülők állásfoglalásai is, amelyben pedig gyermekeiknek tiltják meg, hogy ezt olvassák és tanulják, viszont senki nem magyarázta el igazán világosan, hogy az alapvető erkölcsi háborgáson, amely a képviselt avítt és sötét eszmék pátyolgatásán túl mi is az, ami miatt Ottlikot kellene - Wass Albertet pedig nem – tanítani az iskolákban. Ezt Konok Péter kollégám, történész és publicista tette meg, fektette le az alapokat mintegy.
„...Határozottan imponál nekem ez a felirat, hogy "Nem tanítok fasiszta írót". Első pillantásra legalábbis. Aztán kicsit megijedek. Herczeget nem azért nem kellene tanítani, mert, úgymond, fasiszta volt, hanem mert nem volt igazán író. Wasst nem azért nem kellene tanítani, mert náci volt - nem úgy, mint Herczeg "fasiszta", hanem tényleg, teljesen -, hanem mert hátborzongató, gonosz dilettáns, aki rossz írásokba fojtotta frusztrációit, gyűlöletét. Ha már Mussolini imádatánál tartunk: Kosztolányit is dobjuk ki, aki sokkal tehetségesebben, nagy - bár dagályos - erudícióval imádta a Ducét? Vagy Szabó Lőrincet, aki lelkes cikket írt a szónokló Hitlerről? És felejtsük el Marinettit, Ezra Poundot, Knut Hamsunt, ne olvassunk Heideggert, Konrad Lorenzt, ne élvezhessük Nolde metszeteit, Aba-Novák faliképeit, a Francót imádó Savador Dalí színes, szélesvásznú rémálmait? Ne hallgassuk meg Dohnányi zongoradarabjait, vagy éppen a Carmina Buranát? Ne nézzük meg a Hattyúdalt, vagy a Keménykalap és krumpliorrt? És ha - nemtetszés szerint - a "fasiszták" és a "nácik" (sőt a fasiszták és a nácik) után jönnek, teszem azt, a "kommunisták" (és a kommunisták)? Gyűlölöm a fasisztákat és a nácikat, meg a sztálinistákat is. Pontosabban azt a társadalmat, ami kitermeli őket. De meggyőződésem szerint szövegeket, képeket, zeneműveket, filmeket akkor tekintsünk elvetendőnek, ha rosszak. Rosszak, mert tehetségtelenek, rosszak, mert semmilyenek, vagy éppen rosszak, mert aljasak.”
Voltaképp ez fáj nekünk, amikor Ottlik fáj, ezt el ne feledjük. A NAT vele együtt a minőséget száműzi az oktatásból, de meglepődni ezen nem kell. Az élet minden területével ezt teszi, így, ha valakinek marad késztetése, ereje és energiája, olvashatja azt továbbra is, a gyereke kezébe is adhatja. Viszont ezt már nemzeti méretű szegregációnak nevezhetjük, aminek csak a pereme az, hogy az Iskola a határon már nem kötelező olvasmány. Egyelőre itt tartunk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
