Hét pontos vereséget szenvedett el a hazai mérkőzésen a Körmend a Szegedtől. Volt tehát miért törleszteni a körmendi csapatnak, annál is inkább, hogy a Szegedet a vasi szurkolók mindig a kötelező győzelem kategóriájába szokták sorolni. Nagy kérdések voltak a meccs előtt. Például, hogy Farkas Attila tudja-e vállalni már a játékot vagy, hogy a szegediek amerikai légiósa Williams felépül-e a Körmend elleni derbyre. Végül mind a két játékos ott volt a keretben, sőt pályára is léptek az összecsapáson.
A meglehetősen késői időpontban rendezett összecsapáson nehezen pörögtek fel az együttesek. Az első negyed derekán még 10 pont alatt voltak a csapatok. Aztán belelendül a körmendi csapat és a már 8 pont is volt közte, amikor a szegediek eszméltek és visszazárkóztak a vendégekre. Bár a 10 perc végére mégis a Körmend jött ki előnnyel. A második 10 percben pedig folytatódott a jól megkezdett munka. El-Amin triplája után már úgy nézett ki, hogy simán hozza a szegedi visszavágót az Egis Körmend, hiszen ekkor 26-36-os állásnál 10 pontos előnnyel nyugtatta magát a vendég együttes. Talán túlságosan is megnyugodtak a piros mezesek, hiszen a folytatásban ismét ledarálta hátrányát a Szeged. A félidőre 6 pontra csökkent a vendégelőny.
A második félidőben aztán jött a fekete leves. Rakocsevics összeszedte 4. személyi hibáját, Grebenár pedig lesérült. Így magas ember nélkül kellett folytatnia a Körmendnek. A Szeged pedig megérezve a lehetőséget ledolgozta hátrányát és visszajött a meccsbe. Innen kezdődött a birkózás, ahol hol egyik, hol másik csapat tudott pár pontos előnyt harácsolni magának. A meccs vége felé közeledve nőttek az izgalmak. Végül a 81-81-es végeredmény hosszabbítást jelentett.
Az ezt követő 5 percben a Körmendnél két nyerőember is volt. Sömenek és El-Amin triplái is a legjobbkor hulltak be. Ha csak három ponttal is, de győzött a Körmend.